Eltűntek a rablók, de megvan a pénz<br/>

Vágólapra másolva!
Kedd délután három géppisztolyos férfi elrabolta a Magyar Posta egyik pénzszállító autóját. Az autó értéktartó zárszerkezetével azonban már nem tudtak elbánni, és a kinyithatatlan széf megőrizte a benne lévő 40 millió forintot.
Vágólapra másolva!

Kedd délután öt óra körül, Herceghalom határában, három símaszkos fegyveres férfi géppisztollyal megállította a Magyar Posta egyik pénzszállító autóját. A pénzszállító sofőrjét, és a járatkísérőt megkötözték.

Az autót, és a pénzszállítók fegyverét magukkal vitték, majd Herceghalom és Biatorbágy között megkísérelték a pénzt a kocsiból kiszedni. Az autó értéktartójának zárszerkezetét azonban képtelenek voltak feltörni, pedig több lövést is leadtak rá.

Végül az autót, benne a pénzt – 40 millió forintot - és a fegyvereket a helyszínen hagyták, csupán töltényeket vittek magukkal. Az útónállókat keresi a rendőrség.

(MTI)