Várhegyi szerint szabálytalanul járt el a rendőrség az ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
Folytatódott Várhegyi Attila államtitkár pere csütörtökön a Budakörnyéki Bíróságon. A politikust hivatali vesztegetéssel, okirathamisítással és nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják. Csütörtökön a Szolnok városának nagy vagyoni hátrányt okozó ingatlanügyletekről tett vallomást a politikus. Várhegyi továbbra is mindent tagadott. Szerinte egy szocialista politikus robbantotta ki az egész ügyet, hogy őt lejárassa. Az ügyben korábban Várhegyi szerint több szabálytalanságot is elkövetett a rendőrség. Ezért az államtitkár feljelentést fontolgat a rendőrség ellen.
Vágólapra másolva!

A büntetőper első számú vádlottja Várhegyi Attila, aki jelenleg a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára. A Pest Megyei Főügyészség Várhegyi Attilát különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetéssel vádolja.

A perben tárgyalt időszakban Várhegyi Szolnok polgármestere volt. A város első embereként hozott döntései miatt került a most tárgyalt korrupciós ügybe.

Várhegyit azzal vádolják, hogy 1994-ben választási kampányához törvénytelenül szerzett pénzt helyi vállalkozóktól. A szabálytalan kampánypénzekkel kapcsolatban Várhegyit kedden hallgatták meg, akkor az államtitkár minden vádpontot tagadott.

Csütörtökön a nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádpontjáról hallgatták meg az államtitkárt. A vádirat szerint ugyanis Várhegyi szabálytalanul adott el több értékes, Szolnok belvárosában lévő telket. Az ügylettel a vádirat szerint 190 millió forint kár érte a várost.

Várhegyi tagadta, hogy az ingatlanügyletekkel kárt okozott volna a városnak. Közölte: nem érzi magát bűnösnek az ellene felhozott vádpontokban. A vitatott ingatlanügyletekről elmondta: 1994-ben, egy önkormányzati döntést követően vált beépíthetővé Szolnok belvárosának egy része. Az önkormányzatnak nem volt elég pénze az építkezéshez, ezért próbálták eladni a telkeket. A befektetőknek nem készpénzt kellett volna fizetnie, hanem elvégezni a több tízmillió forintos költséggel járó közművesítést a telkeken. Így mentesült volna az önkormányzat a nagy kiadásokkal járó munkálatok alól ? állította Várhegyi.

Amellett, hogy készpénzfizetés nélkül adták el a telkeket, az ügyészség szerint a több eset is alátámasztja a hűtlen kezelés vádját. Az egyik beruházó, a Profil Kft. ugyanis miután készpénzfizetés nélkül megkapta az egyik belvárosi telket, még aznap, 10 millió forintért eladta azt az OTP Banknak. Várhegyi tagadta, hogy elajándékozta volna a földterületet. Kijelentette: nem arról van szó, hogy egy nap alatt 10 millió forintot keresett a Profil Kft. a város kárára. A közművesítési kötelezettség azután is vonatkozott a Kft.-re, hogy eladta az ingatlant az OTP-nek.

Az L+L Mérnöki Iroda egy telek megvásárlásával - amiért nem fizetett - tulajdonjogot szerzett az egykori szolnoki MSZMP székházára is. Várhegyi elmondta: az épületet a szerződés értelmében 3 éven belül le kellett volna bontani. A bontás körülbelül 50 millió forintos költsége a vevőt terhelte volna.

A székházat 1998. decemberéig le kellett volna bontani. A mérnöki iroda 1996. januárjában bejegyeztette tulajdonjogát a területre, az épületet máig sem bontotta le. Ráadásul évi 14-16 millió forintért kiadja az ingatlant. Jelenleg ruhabolt és műszaki áruház üzemel az egykori pártszékházban. Ráadásul az L+L még sokmilliós kártérítést is követel az önkormányzattól.

Várhegyi szerint azzal lehet, hogy kár érte a várost, hogy máig sem közművesítették a telkeket. Ez azonban nem az ő általa aláírt szerződéseknek tulajdonítható. Azzal járt rosszul a város, hogy a szerződéseket a szolnoki önkormányzat 1996. augusztus 22-i döntésével megtámadta. Azóta a befekető cégek és Szolnok perben áll.

Várhegyi szerint ennek a testületi döntésnek köszönhetően nem közművesítették azóta sem a telkeket, a szóban forgó pártszékházat sem bontották le és a telkekért sem fizettek a cégek egy fillért sem. Annak ellenére nem történt semmi, hogy a földhivatal 1996. januárjában bejegyezte a befektetők tulajdonjogát a belvárosi telkekre.

Az államtitkár közölte: szerinte egy szocialista önkormányzati képviselő áll az egész ügy kirobbantásának hátterében. Az ellene felhozott vádak egyike sem igaz, a vádaskodás csak az ő lejáratására irányult. Várhegyi kijelentette: büntető feljelentést tesz, mert eltitkolt a rendőrség több, számára kedvező tanúvallomást.

[origo]

Ajánló: