Vágólapra másolva!
A szabad demokraták szerint az államfő augusztus 3-a után bekapcsolódhatna a párt programjának kidolgozásába, lehetne az SZDSZ tiszteletbeli elnöke vagy szerepelhetne a 2002-es választásokon a párt országos listáján.
Vágólapra másolva!

Göncz Árpád mandátumának lejárta után kezdhetünk beszélgetni vele arról, visszatér-e egykori pártjába - nyilatkozott a Magyar Hírlapnak Magyar Bálint, az SZDSZ elnöke. Hozzátette: a párt szeretné maga mellett tudni a jelenlegi köztársasági elnököt, de amíg hivatalban van, felül kell emelkednie mindenféle pártszimpátián. Az államfő számára természetes dolog a függetlenség - tette hozzá. Az SZDSZ elnöke kiemelte: óriásplakátokkal köszönte meg pártja Göncz Árpád tízéves tevékenységét.
A Népszava információi szerint az SZDSZ szeretné megnyerni Göncz Árpádot a párt tiszteletbeli elnökévé. Ám a jelenlegi államfő más formában is bekapcsolódhat a párt életébe: például részt vehet a párt programjának elkészítésében. Az 1990-es választások előtt Göncz Árpád írta a Magyarság és nemzet című fejezetet, s több szabad demokrata politikusban felvetődött, hogy a most formálódó Korszakváltás programjának kidolgozásába is hasonló címen fogalmazhatná meg az államfő a párt mondanivalóját.
A Magyar Hírlap úgy tudja: több képviselő azt szorgalmazza, hogy Göncz Árpádot jelöljék a párt a 2002-es választás országos listáján, néhányan azt is javasolták, hogy a jelenlegi köztársasági elnök szerepeljen a névsor első helyén.

Varga Gergely

(Magyar Hirlap)

Ajánló: