Bővülnek a fővárosi gyermekintézmények a Balatonnál <br/>

Vágólapra másolva!
Csaknem 115 millió forint értékű beruházás eredményeként egy gyermekotthonnal, egy lakásotthonnal és egy gyermeküdülővel bővült Zamárdiban és Balatonbogláron Budapest Főváros Önkormányzatának Gyermekotthona és Általános Iskolája.
Vágólapra másolva!

A zamárdi gyermeküdülő kialakításához szükséges 43 millió forintot a Fővárosi Önkormányzat biztosította, csakúgy, mint a lakásotthon megvásárlásához és rekonstrukciójához a 26 milliót, illetve a balatonboglári gyermekotthon apartmanjainak kialakításához a 43 milliót.

A balatonboglári gyermekotthon, a zamárdi lakásotthon és gyermeküdülő kialakításával a fővárosi szakellátó rendszer legfőbb céljaként megvalósulhatott a gondozott gyerekek XXI. századi körülmények között történő üdültetése, valamint a gondozó-nevelő munka egységesítése- hangsúlyozta Szegedi István.

A három intézmény 55 gyermek folyamatos ellátását és 90 fiatal nyári üdültetését teszi lehetővé.

(MTI)