Orbán szerint a belügyminiszternek bírósághoz kéne fordulnia<br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök szerint Pintér Sándornak a kormány érdeke miatt kellene bírósághoz fordulnia, ártatlansága tisztázása érdekében. A belügyminisztert az olajügyi bizottság előtt tanúskodó meg nem nevezett tanú azzal vádolta meg, hogy tudott arról, mi folyik az olaj kapcsán Bács-Kiskun megyében.
Vágólapra másolva!

Pintér Sándor belügyminiszter a kormány érdekében sem tehetné meg, hogy ne forduljon bírósághoz ártatlansága tisztázása érdekében - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában, a parlamenti olajbizottság múlt heti ülésén elhangzottakra reagálva.

Pallag László az olajbizottság előtt a múlt héten beszámoló tanú vallomását ismertetve elmondta, a meg nem nevezett tanú szerint "1992-től 1996-ig Pintér Sándor, az akkori országos rendőrfőkapitány is tudott arról, hogy mi folyik az olaj kapcsán Bács-Kiskun megyében: többször megjelent ott, megjelent az alvilág által rendezett rendezvényeken"

A kormányfő hozzátette: bár még nem konzultált a megvádolt miniszterrel, támogatja őt abban, hogy pert indítson az ügy kapcsán. Orbán Viktor beszámolója szerint a kisgazdák nem kezdeményeztek sem kormányzati, sem pártközi egyeztetést, a bizottsági tanú által elmondottakat sajtótájékoztatón ismertető Pallag László képviselő egyéni bejelentéséről van tehát szó.

A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a vizsgáló bizottság végül szenzációk helyett megalapozott állításokat tár az Országgyűlés elé. Abból, hogy eljárás indult egy Békés megyei magas rangú rendőrtiszt ellen, Orbán Viktor arra következtet, hogy még mindig vannak zavarok a közigazgatáson belül, amelyek ellen megkettőzött erővel kell fellépni.

Álláspontja szerint az ország szerencsés helyzetben van az új legfőbb ügyész szempontjából, mivel elődje - az őt ért, valószínűleg inkább megalapozatlan vádak miatt - nem tudott kellő eréllyel fellépni az ilyen jelenségek ellen.

(MTI)