Az egészségügyi miniszterhez fordult az ombudsman egy gyermek temetetlen holtteste miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Az orvostani intézet igazgatójához és az egészségügyi miniszterhez fordult Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, mert hónapokon át az Igazságügyi Orvostani Intézetben tárolták egy gyermek holttestét. A gyermek több hónapon át tartó temetetlen állapota sérti a hozzátartozó kegyeleti jogát és ezen keresztül az Alkotmányban deklarált emberi méltósághoz való jogot - rögzíti a dokumentum. A vonatkozó kormányrendelet értelmében a halottvizsgálati bizonyítvány kiállításától számítva legfeljebb 96 órán belül rendelkezni kell az eltemettetésről.
Vágólapra másolva!

Gönczöl Katalin egy újságcikk nyomán hivatalból indította meg a vizsgálatot. Megállapította: a törvényes határidők letelte után az intézetnek kellett volna beszereznie az elhunyt kisfiú hozzátartozóitól a nyilatkozatot arról, vállalják-e a temetést, ellenkező esetben pedig kezdeményeznie kellett volna a köztemetést az illetékes önkormányzatnál.

A közelmúltban egy másik eset kapcsán már felvetette az ombudsman az intézet igazgatójának, hogy indítson vizsgálatot munkatársai felelősségének megállapítására. A kezdeményezésnek nem lett eredménye, pedig akkor egy több mint egy éve halott csecsemőről volt szó, akinek az eltemettetéséről szintén nem intézkedtek - tartalmazza a közlemény.

A korábbi eset kapcsán az országgyűlési biztos az egészségügyi minisztert is megkereste, aki az ajánlásra adott válaszában arra utalt, hogy ezúttal az orvostani intézet csak szívességi ügyintézője volt a vele egy épületben működő Pathológiai Intézetnek. Ebben az esetben az ombudsmannak nem volt további lehetősége az ajánlás érvényesítésére. Ám a miniszter felhívta az egyetem rektorát a hasonló esetek elkerülése érdekében szükséges szabályok kidolgozására - áll a dokumentumban.

Jelen ügyben az országgyűlési biztos ismét felkérte az orvostani intézet igazgatóját: vizsgálja meg, hogy munkatársai közül kit terhel felelősség, és tegye meg a szükséges munkáltatói intézkedéseket. Továbbá az ombudsman ajánlotta az egészségügyi miniszternek, vizsgálja meg, gondoskodott-e az egyetem rektora a többi intézet, klinika együttműködését rendező szabályok kiadásáról - áll Gönczöl Katalin közleményében.

(MTI)

Ajánló: