Perectorlasszal tiltakozott az elégedetlen pereces Pécsett <br/>

Vágólapra másolva!
Perecekkel árasztotta el Pécs városházának kapubejáróját a legismertebb helyi perecárus, aki így tiltakozott az ellen, hogy az önkormányzat ötszörösére emelte a közterület-foglalási díjakat.
Vágólapra másolva!

A pereces csütörtökön - a pécsi közgyűlés ideje alatt - a napernyős triciklijével megjelent a városháza előtt, s elmagyarázta, azért tűzte a háromkerekű kocsira a "Ha megdobnak kővel, dobd vissza pereccel" feliratot, mert másként nem tud tiltakozni az önkormányzati döntés ellen, mint hogy megdobálja pereceivel a városházát.

A perecárulást művészi fokra fejlesztő ifj. Bata Imre - aki a maga alkotta rigmusokat kántálva árulja a portékáját a belváros sétálóutcájában - szerint veszélyezteti az állását, hogy az eddig nyolcvanezer forintos évi helypénzt négyszázezerre emelték, mert forgalmát a legnagyobb erőfeszítéssel sem képes megötszörözni.

A város jegyző asszonya megpróbálta jobb belátásra bírni a mindenre elszánt perecest, aki - a járókelők megdöbbenésére - több rekesz frissen sült sós perecet zúdított a városháza bejárata elé, ezzel akadályozva a városházába való bejutást.

Az ügyet a helyszínre érkezett közterület-felügyelők és rendőrök oldották meg, akik a közveszélyes perecmerénylőt bekísérték, és szemetelés miatt megbírságolták.

(MTI)

Ajánló: