[origo] itthon
A kínálatnál háromszor több diák keres alkalmi munkát
Népszava|2000. 06. 23., 7:05|Egyes becslések szerint mintegy százezer diák vállal munkát idén nyáron. Az országban működő, munkát közvetítő iskolaszövetkezetek az egyéni munkakeresésnél biztonságosabbak a diákok számára. Szijj György, a Student Diákszövetkezet elnöke szerint ugyanis többfajta állást kínálnak, illetve a kialkudott feltételek mellett biztosítják, hogy minden esetben hozzájuthat a pénzéhez a munkavállaló. Még akkor is, ha az iskolaszövetkezetnek nem fizet az adott munkáltató, esetleg pénzügyi vita alakul ki a közvetítő és az adott cég között.
A diákok általában a nyár elején és a tanévkezdéskor vállalnak munkát. Czeglédy Csaba, a szombathelyi székhelyű, országos hálózattal rendelkező Rébusz Iskolaszövetkezet igazgatóságának elnöke szerint a tanulók nagy része még a szünidő elején meg akarja keresni a nyaralásra valót. Augusztusban azonban visszaesik a kereslet. Czeglédy szerint az adott iskolaszövetkezet rátermettségén, szervezőkészségén múlik, hogy a hiányt, hogyan pótolja. A diákszövetkezetek tapasztalata szerint, akiknyár végi munkákra jelentkeznek, többnyire az iskolakezdésre gyűjtenek. A Rébusz elnöke úgy véli, legalább háromszor több diák igényelne munkát, mint amennyit a diákszövetkezetek közvetíteni tudnak.
A diákszövetkezetek által közvetített munkák bérezése a munka minőségétől, a szaktudástól, illetve a vállalt munkaidőtől függ. A Student Diákszövetkezet nyáron havonta 1200-1500 diákot foglalkoztat. Az órabérek egy csomagolói, számítógépes adatrögzítői munkakörben bruttó 300 forint körül mozognak. A komolyabb technikai tudást igénylő szakmáknál 320-400 forint, míg magas szintű nyelvismeretet kívánó hostess, tolmács munkakörökben bruttó 450-500 forintos órabért kapnak a diákok. A Student egy hónapban 60-80 céggel áll kapcsolatban, 100-120 helyre közvetít diákokat.
A Rébusz iskolaszövetkezet építőtáborokat szervez, s mezőgazdasági munkákra is közvetít tanulókat. Egy állampusztai kukoricacímerezés-re, termény-betakarításra például 1200-1600 forintot fizetnek naponta. A Rébusz az egyik legnagyobb gyorséttermi lánccal áll kapcsolatban és 80 étterembe 160-240 forintos órabérért közvetít diákokat. De jelentkezhetnek banki, áruházi munkára is fiatalok. Az árufeltöltésért 250-300 forint, hostess munkáért pedig 350-500 forintos órabért fizetnek.
(Népszava)
Ajánló:
(Népszava)
[origo] címlapon»
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét
Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
Lenyomják Navracsics járási terveit a fővárosi polgármesterek
Felülkerekedhetnek a közigazgatási tárca járások számával kapcsolatos elképzelésein az egymással szövetkező budapesti polgármesterek - értesült az [origo]. A ...
Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
Szégyenlistára raknák a települést, amely nem rendel rovásírással készült helységnévtáblát. A rovástáblagyár a válság ellenére folyamatosan bővül. A táblákat betűszám ...
90 éves az első szabadon választott köztársasági elnök
A kisgazdapártban kezdett politizálni, elítélték 1956 után, aztán az SZDSZ jelöltjeként lett köztársasági elnök a pénteken 90 éves Göncz Árpád. 1957-ben Biszku Béla adta ...
A parlament nem kérte Rogán Antalt Kövér László arab körútjának előkészítésére
Két hét múlva hivatalosan is elutazik az Egyesült Arab Emírségekbe Rogán Antal, aki januárban egy titokzatos magánúton egyszer már ellátogatott az arab országba. A ...
Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány
Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a ...
Kicsit rászoktam - Miért isznak energiaitalt a fiatalok?
Azért vettem, mert hülye vagyok. Mert finom. Mert ki kell bírni a következő órát. Mert a vizsgaidőszakban kell a pörgés. Ezekkel indokolják a fiatalok, hogy energiaitalt ...
Mindent széttör az acélgerinc
Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
Védte a kormány határsértéseit a Fidesz előtt Orbán
"Az átalakítások veszteségének" nevezte Orbán Viktor a kormánypártok egri kihelyezett frakcióülésén, hogy nagyjából tizenöt százaléknyi választó elpártolt a Fidesztől ...
Szigort és új büntetéseket ígér a Btk. tervezete
Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény ...
Félnek a bőröndélettől a hoppon maradt malévosok
Malévos légiutas-kísérők, pilóták, mérnökök sorakoztak kedden és szerdán azoknak a fapados légitársaságoknak a toborzó gyűlésein, amelyek a csődbe ment magyar ...
Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága?
Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
- Nem kérte Matolcsy a 47 ezer forintot - parlament percről percre
- Csillogó csontváz: nyílik az észak-koreai szellemhotel
- Űrfelvételekkel leplezték le a brutális fegyvereket bevető szíriai elnököt
- Öt kérdésre kell jól válaszolniuk a magánnyugdíjpénztár-tagoknak
- Életveszélyesen megszurkáltak egy fiút Budapesten
- Az IMF még az idén megszüntetné az egykulcsos adót
- Nyugtató miatt fulladhatott meg Whitney Houston
- Nem javasolja a külügy a Romániába utazást
- Senki sem önként csinálta ezt végig
- Kiadták Whitney Houston holttestét a családjának
- Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal?
- A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban
- Csődbe ment az esztergomi közvilágítást kikapcsoló cég
- Másfél hónap után bukik a nagy adóújítás
- Magyarország az EU négy legsebezhetőbb országa között
- Lengyelország sikere Orbán Viktor sikere
- Világhódító misszióra készül a rovásírásos táblagyár
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
Skyrama
Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését. -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható! -
Battlestar Galactica
2011 online galaktikus játéka! -
[origo] állás
Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között! -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
ZooMumba
Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet! -
Letölthető játékok
Töltsd velünk az időt! Gyere és próbáld ki ingyen! -
[origo] randi
Találd meg az igazi szerelmet nálunk! -
Ajándékozzon minőségi italt!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
Jövedelemkiesés
biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére! -
[origo] autóapró
Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
Legolvasottabb cikkek
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
Hirdetés
-
Matrac akció
Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel. -
[origo] állás
Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok. -
[origo] játékok
Ingyenes online és letölthető játékok minden korosztálynak! -
Ajándékozzon minőségi italokat!
Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel! -
[origo] biztosítás
Óriási akciók! Válts online CASCO-t, most egyszerűbb és olcsóbb! -
Fotókidolgozás
AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
-
Electrolux ESI 63020 X beépíthető mosogatógép
94 900 Ft -
Zanussi ZWQ 5102 felültöltős mosógép
73 900 Ft
-
MS Office 2010
Tudjon meg többet az Office 2010-ről! -
Biztonsági ajtók
HiSec ajtók beépítéssel, országos AKCIÓ!
-
Farmerama
A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN! -
Skyrama
Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék! -
Battlestar Galactica
Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz. -
DarkOrbit
Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN! -
Farm Frenzy 3
Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban! -
Montezuma Kincsei 2
Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben! -
Hellász Hősei 2
A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke! -
Csibecsúzli
Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
Olvasnivaló
Kerekes Vica lelkes szexpartner (18+)
A cseheknél több mint egymillióan látták a filmjét, íme a legizgalmasabb rész.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.