Megkerült az egyik Bács-Kiskunban eltűnt 11 éves fiú <br/>

Vágólapra másolva!
Kalocsai rendőrök megtalálták azt a 11 éves kisfiút, aki Bátya községből tűnt el csütörtök délelőtt.
Vágólapra másolva!

A rendőrök este, valamivel 8 óra előtt egy erdős terület szélén találtak rá a gyermekre. A 11 éves K. István, aki rövid, de annál baljósabb sugallatú levelet hagyott hátra édesanyjának, amiből esetleg még arra is lehetett következtetni, hogy öngyilkosságra készül, önfeledten játszott magában az erdő szélén. A rendőröknek azt mondta: azért szökött el hazulról, mert három tárgyból áll bukásra.

A már több mint három hete Bajáról eltűnt Til Tamást változatlanul nem találják. Az ugyancsak 11 éves fiú eltűnésének semmilyen köze nincs esetleges rossz tanulmányi eredményhez, távollétének oka egyelőre nem ismert.

A bajai fiú édesanyjának munkahelye félmillió forint jutalmat tűzött ki annak a személynek, aki a gyerek felkutatását elősegíti.

(MTI)

Korábban:

(2000. június 22.)