Politikai menedékjogot kért Csehországban 170 szlovák állampolgár<br/>

Vágólapra másolva!
Politikai menedékjogot kért Csehországban 170 szlovákiai állampolgár, többnyire romák. Kérelmükben a szlovákok nem csak politikai, hanem gazdasági okokra is hivatkoznak. Csehországban az idén már 313 szlovák állampolgár kért menedéket.
Vágólapra másolva!

A menekültek - akik többségükben romák - a hét végén legálisan vasúton érkeztek Csehországba, majd a szlovákiai állítólagos faji és nemzeti megkülönböztetésükre, elnyomásukra hivatkozva politikai menedéket kértek a cseh hatóságoktól. Az év elejétől összesen 313 szlovák állampolgár kért politikai menedéket Csehországban.

A hatóságok a szlovák állampolgárokat a Vysné Lhoty-i menekülttáborba szállították, s kérelmüket a szokásos úton megvizsgálják.

A szlovák külügyminisztérium illetékese Boris Gandel a menekültek által felsorolt okokat alaptalannak minősítette, s kifejezte reményét, hogy a cseh hatóságok igazságosan fognak eljárni az ügyben, s nem adnak politikai menedéket a szlovák állampolgároknak, akiket szerinte legfeljebb gazdasági menekülteknek lehet tekinteni.

"A menekültek újságíróknak faji diszkriminációról beszélnek, de kérelmükben először a szociális, valamint a munkanélküli segélyek alacsony szintjére, illetve csökkentésére hivatkoznak, s csak aztán említik a politikai okokat. Ez azt jelenti, hogy gazdasági elégedetlenség miatt kérnek politikai menedéket" - véli Gandel.

Félhivatalos források szerint Csehországban a hét végén politikai menedéket kérő romák többsége a kelet-szlovákiai mihályfai járásból való.

(MTI)