Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróság szerdán első fokon megszüntette azt a Helmeczy László országgyűlési képviselő által kezdeményezett pert, melyben a politikus kifogásolta, hogy pártja, a Fidesz-MPP korábban kizárta őt tagjai sorából. A párt ez év júniusában hatályon kívül helyezte a kizárásról szóló határozatot, így a bíróság szerint okafogyottá vált a per.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Bíróság szerdán meghozott elsőfokú, nem jogerős döntése szerint okafogyott a Helmeczy László országgyűlési képviselő által a Fidesz - Magyar Polgári Párt ellen, tagsági viszonyának megszüntetése miatt benyújtott kereset.

Az elhangzott indoklás szerint a párt megszüntette a felperes által korábban megtámadott döntést, így nincs vizsgálható irat. A döntés értelmében a felperesnek csupán a perköltséget kell megfizetnie. A Fővárosi Bíróság szerdán anélkül hozta meg döntését, hogy a felperes vagy annak jogi képviselője megjelent volna a tárgyaláson.

A Fidesz - Magyar Polgári Párt Országos Választmánya (OV) június 17-i ülésén helyezte hatályon kívül a testület egy korábbi határozatát, amellyel Helmeczy Lászlót kizárták a párt tagjainak sorából.

Répássy Róbert, az országos választmány alelnöke a választmány ülését követően kijelentette: a testület múlt év decemberében meghozott határozata alakilag hibás volt. Helmeczy Lászlóval kapcsolatban, azonban érvényben van egy kizárási indítvány, és erről döntenie kell a párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választmányának.

Az alelnök elmondása szerint az OV korábbi döntése formailag azért volt hibás, mert Helmeczy László kizárásáról nem az országos,hanem a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei választmánynak kellett volna dönteni első fokon, az OV ugyanis csak fellebbviteli fórumként határozhat kizárásról. Helmeczy László decemberi kizárását követően kilépett a frakcióból.

(MTI)

Korábban:

(2000.06.17.)