Vadász György valószínűleg kiszáll a Nemzeti tervezéséből<br/>

Vágólapra másolva!
Siklós Mária valószínűleg egyedül tervezi az új Nemzeti Színházat. Schwajda György kormánybiztos ugyanis nem adott haladékot Vadász Györgynek tervei átdolgozására. Vadász György, az új Nemzeti tervezésére kiírt pályázat nyertese így - bár továbbra is szeretne részt venni az épület tervezésében - végül mégis kimaradhat a munkából. Vadász azért sem hajlandó részt venni a munkában, mert a kormánybiztos azt szeretné, ha Siklós és Vadász együtt adnák be Siklós terveit.
Vágólapra másolva!

Vadász György, az új Nemzeti Színház tervpályázatának nyertes építésze a pályázati kiírás szellemében továbbra is tudna és akarna is együttdolgozni Siklós Mária építésszel, de nem úgy, hogy a közös munka helyett feladata csupán szépészeti tanácsadássá, konzulensséggé degradálódjék - írta Vadász abban a nyílt levélben, amelyet hétfőn reggel juttatott el Schwajda György, az új Nemzeti Színház építéséért felelős kormánybiztos irodájához. A kormánybiztos a Nemzeti Színház építészeti megjelenésének végleges kialakítására kérte fel a pályázatnyertes építészt. A IX. kerületi volt expo-telekre vonatkozó végleges terveket Siklós Máriával közösen kellene kidolgoznia az építésznek.

Vadász György július 10-ig kért haladékot arra, hogy Siklós Máriával közösen kialakítandó tervet nyújthassanak be engedélyeztetésre. Ezek után kapta meg pénteken az újabb szerződésajánlatot, amelyben nem változott semmi, vagyis nem kapta meg a kért haladékot. Vadász György szerint ez meghiúsította a közös engedélyezési terv benyújtását, mert hétfőig csak Siklós Mária terve adható be változtatás nélkül. Siklós Mária még a pályáztatás előtt készítette el a Nemzeti Színház tervét. Schwajda a pályázatot a Magyar Építész Kamara nyomására írta ki, amely kifogásolta, hogy Siklós pályáztatás nélkül tervezhette meg az új Nemzetit. A pályázat egyik feltétele azonban az volt, hogy az új tervben fel kell használni Siklós munkáját.

Vadász György fia, Vadász Bence, a Vadász és Társai Építőművész Kft. munkatársa az [*****]-nak elmondta: az iroda továbbra is szeretne részt venni az új Nemzeti tervezésében. Ugyanakkor az építész számos akadályát látja az együtműködésnek. Schwajdáék azt szeretnék, ha Vadász György sajátjaként ismerné el Siklós Mária terveit. A későbbiekben pedig úgy módosíthatnának a Siklós-féle elképzelésen, hogy a homlokzathoz és az alaprajzhoz már nem lehetne hozzányúlni. Ez azt jelentené - amire Vadász György nem hajlandó - hogy Siklós tanácsadójává válna Vadász György - mondta Vadász Bence.

"Schwajda nem adta meg a kért haladékot a tervek átdolgozására, da ha időközben módosul a kormánybiztos álláspontja, szívesen átdolgozzuk a terveket. A jelenlegi helyzetben azonban nem veszünk részt a tervezésben - mondta Vadász Bence.

Vadász György szerint Schwajda egy 1:200-as léptékű vázlatterv alapján jelentette ki, hogy a díjnyertes terv megvalósítása 10-15 százalékkal többe kerül, mint Siklós terve. Vadász szerint a vázlat alapján nem lehet eldönteni, melyik elképzelés pontosan mennyibe fog kerülni.

Márton Éva, az Új Nemzeti Kht. szóvivője az [*****]-nak elmondta: még nem dőlt el véglegesen, hogy Vadászék kimaradnak-e a tervezésből. Az sem biztos, hogy kedden beadják a IX. kerülethez Siklós terveit engedélyeztetésre. Schwajda György nem kívánt nyilatkozni.

Balogh Balázs, a Magyar Építész Kamara elnöke a Magyar Rádióban korábban kijelentette: elképzelhető, hogy Siklós Máriát kizárják az építészkamarából. Ha Siklóst kizárnák, ő sem tervezhetné az új Nemzetit.

Ugron András, a Magyar Építész Kamara titkára hétfőn az [*****] - naktagadta, hogy a kamara foglalkozott volna Siklós kizárásával. Szerinte fel se merült a kérdés. Ugron állítja: Siklós kizárásáról csak a Budapesti Építész Kamara dönhet.

Sára Lászlóné, a Budapesti Építész Kamara titkára az [*****] - nak tagadta, hogy ők dönthetnének Siklós ügyéről. Elmondta: a szervezet nem foglalkozik Siklós Mária kizárásával, a Nemzeti-ügyben ugyanis - mivel országos jelentőségű ügyről van szó ? csak a Magyar Építész Kamara hivatott dönteni.

[*****]

Ajánló: