Újra működhet a győri hulladékégető<br/>

Vágólapra másolva!
Három hónapos kényszerszünet után jogerős engedély birtokában péntektől újból működhet a Győri Hulladékégető Kft.
Vágólapra másolva!

Vargáné Matláry Eleonóra, a Győri Hulladékégető Kft. ügyvezetője elmondta: az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség előírásait teljesítették, a szakhatóság által megállapított hiányosságokat pótolták, a füstgázok tisztítórendszerébe dioxinszűrőt építettek be.

Ez azért volt kiemelt fontosságú, mert a közvéleményben leginkább a dioxin kibocsátás mértéke okozott riadalmat. A levegőtisztaság védelmi ellenőrzés ugyanis ötvenötszörös határérték túllépést mutatott ez év januárjában, amikor a garéi összedarált vashordók égetésébe kezdett a győri társaság, amelynek tulajdonosa a Palota Kft., a garéi veszélyes hulladékok ártalmatlanításával megbízott konzorcium egyik tagja.
A garéi hulladék égetését február második felében megtiltotta a győri műnek a szakhatóság.

A beruházás keretében folyamatos emissziómérő műszereket szereztek be, amelyek mérik egyebek között a sósavkibocsátást, a por-, és a szénmonoxid kibocsátást, továbbá a távozó nitrogénoxidokat és az elégetlen szénhidrogéneket. Az új számítógépes adatgyűjtő rendszerben a működéssel kapcsolatos valamennyi információt rögzítik, az adatok visszamenőleg bármikor ellenőrizhetők. Az elmúlt hónapokban a hulladékgyűjtő helyeket rendbe tették, vízzáró térburkolattal látták el és részben lefedték.
A beruházásra 150-200 millió forintot költöttek - mondta az ügyvezető.

(MTI)

Korábban:

(2000. február 24.)