Kielégítő az oktogoni lövöldözés sérültjeinek állapota <br/>

Vágólapra másolva!
Stabilizálódott az állapota annak a 17 éves fiúnak, aki a múlt kedden az Oktogonnál történt lövöldözés során hasi sérülést szenvedett, a fiút már nem kell az intenzív osztályon ápolni, a nap folyamán átszállították a traumatológiára. A másik, 24 éves sérült állapota is folyamatosan javul.
Vágólapra másolva!

Az újpesti Árpád Kórház traumatológiai osztályának ügyeletes orvosa elmondta: a több mint egy hete megoperált fiatalember sokszoros sérülést szenvedett, a lövedék több hasi szervet és eret roncsolt.

Javul az állapota annak a szintén a lövöldözésben megsérült 24 éves férfinak is, akit a budapesti Merényi Gusztáv Kórház intenzív osztályán ápolnak. A férfi a hét eleje óta felkelhet. A fiatalember sérülésével, illetve annak következményeivel kapcsolatban az orvos a család kívánságára nem kívánt nyilatkozni.

A múlt kedd éjszaka történt lövöldözésnek négy áldozata volt; két fiatalember belehalt sérüléseibe, kettő pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

(MTI)

Korábban:

(2000. július 6.)