Komáromi exkapitány "eladja a tárcát"<br/>

Vágólapra másolva!
A nyolc távozó rendőrfőkapitányból három Budapesten folytatja tevékenységét - egyelőre ennyit lehet tudni a Pintér Sándor belügyminiszter által kedden bejelentett személyi változásokkal kapcsolatban. Baranya megye jelenlegi főrendőrét a Belügyminisztériumba várják ősztől, Fejér- és Jász-Nagykun-Szolnok megye első számú rendőr vezetői pedig az Országos Rendőr-főkapitányságra (ORFK) kerülnek vezető pozícióba.
Vágólapra másolva!

Baranya megye rendőrfőkapitánya, Ernyes Mihály dandártábornok ősztől a Belügyminisztériumban dolgozik - tájékoztatta a Magyar Hírlapot a vidéken tartózkodó tábornok sajtóreferense. Kertész Gábor elmondta: nincs tudomása arról, hogy milyen területen kívánja a tárca foglalkoztatni a távozó rendőrfőkapitányt.

Sipos Gyula, Fejér megye első számú rendőri vezetője az Országos Rendőr-főkapitányság gazdasági főigazgató-helyettese lesz - erősítette meg a lapértesülést az ezredes titkársága.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrfőkapitány, Kopasz Árpád az ORFK személyügyi szolgálatának lesz a vezetője augusztus 1-jétől - közölték a lappal az ezredes irodáján. Kopasz jelenleg szabadságát tölti.

Komáromi István, Pest megye távozó dandártábornoka a Magyar Hírlapnak kijelentette: nem azért kerül el tíz év után posztjáról, mert elégedetlenek vele, hiszen komoly ügyeket is megoldott, és jó felderítési munkát végzett csapata. ''Nagy kihívásnak tartom a BM szakmai jellegű menedzselését, amelyre hívnak'' - szögezte le Komáromi, akinek működési körébe tartozik a PR-célú tevékenység szervezése a jövőben, s így reményei szerint találkozik énekesi, szövegírói és rendőri tevékenysége. Komáromi kijelentette: eddig is felhasználta közcélú dalaiban rendőri munka tapasztalatait - több kábítószer-ellenes és balesetmegelőzéssel foglalkozó számot írt és adott elő. Az új főosztály, amelynek Komáromi az élére kerül, a tárca társadalmi elfogadottságán hivatott javítani - mondta a tábornok.

Komáromi, aki Borsod megyében egy évtizede együtt dolgozott Ignácz István most távozó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitánnyal arra a kérdésre, hogy Ignácz lesz-e az utódja, a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: nem árulhatja el utódja nevét, de bizonyos benne, hogy olyan szakemberre esik a belügyminiszter választása, akit legalább úgy tudja majd szeretni a rendőri állomány, mint őt.

Győr-Sopron megye rendőri vezetője, Bély László a sajtóból értesült arról, hogy a belügyminiszter elégedetlen munkájával - állítja a dandártábornok, akinek tanácsadói szerepkört ajánlanak fel. Bély közölte: 1996 óta folyamatosan javult a felderítési eredményesség, amely csak ebben a félévben csökkent minimális mértékben.

Ferenczi Krisztina

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2000.07.11.)