Elképzelhető, hogy egy alkalmazott segítségével raboltak ki egy fővárosi utazási irodát<br/>

Vágólapra másolva!
Szombat délelőtt a főváros V. kerületében egy fegyveres férfi kirabolta az EL ZOR utazási irodát. A cég egyik vezetője szerint a rablást az utazási iroda egyik alkalmazottja is segíthette. A zsákmány közel másfél millió forint.
Vágólapra másolva!

A belvárosi, Petőfi Sándor utca 3. szám alatti El Zor utazási irodába délelőtt fél 12-kor tört rontott be egy fegyveres férfi, és a napi - mintegy másfél millió forint - bevétel átadására kényszerítette a helyiségben egyedül tartózkodó 23 éves hölgyalkalmazottat, majd elmenekült.

Az utazási iroda kamerája - nem tudni miért - nem rögzítette az esetet, ezért a cég vezetői arra gyanakodnak, hogy vagy a mindössze egy hónapja ott dolgozó hölgy, vagy egy másik alkalmazott összejátszhatott a rablóval. Erre utal az is, hogy a rendőrök a helyszínelés után, vélhetően kihallgatásra, magukkal vitték az alkalmazottat.

Az MTI megtudta azt is: a múlt évben már egyszer kirabolták az utazási irodát, akkor 2 millió forint volt a zsákmány.

(MTI)

Korábban:

(2000.07.15.)