A rendőri korrupció visszaszorítására készül a Belügyminisztérium<br/>

Vágólapra másolva!
Megtiltaná a korrupció visszaszorítása érdekében Pintér Sándor belügyminiszter a szolgálatban lévő rendőröknek, hogy maguknál tartsák mobiltelefonjukat, illetve hogy 5 ezer forintnál több készpénz vagy bankkártya legyen náluk. A Független Rendőrszakszervezet szerint az utasítás jelen formájában nem alkalmas az eredményes fellépésre.
Vágólapra másolva!

A Független Rendőrszakszervezet (FRSZ) a hónap végéig véleményezi a belügyminiszter kidolgozás alatt álló utasítását, amely különböző tiltásokat érvényesítene a szolgálatban lévő rendőröknél. Fábián Ágota, a rendőrszakszervezet szóvivője közölte, hogy a szakszervezet feltétlen híve a rendőrségen belüli korrupció visszaszorításának, de szerintük az utasítás jelenlegi formájában nem alkalmas az eredményes fellépésre.

A szakszervezet szerint a tervezet egyik hibája, hogy megkülönböztetést tesz a rendőrök között, mivel a szigorítások csak az egyenruhás járőrökre vonatkoznának.

Ha a miniszteri utasítást jelenlegi formájában elfogadnák, akkor jelentősen megnövekedne a rendőrségi bürokrácia, hiszen minden egyes alkalommal igazolást kellene adni a rendőrnek szolgálat előtt, illetve után az átvett telefonról, pénzről, esetleg bankkártyáról - a rendőrszakszervezet szerint.

Fábián Ágota elmondta: a tervezet hibája az is, hogy a saját mobiltelefont ugyan megtiltanák a szolgálatban, de a rendőrségit használhatnák, így az információk ugyanúgy kikerülhetnének az illetéktelenekhez.

(MTI)

Ajánló: