Nem lesznek további személycserék a kisgazdatárcák élén<br/>

Vágólapra másolva!
Függetlenül attól, hogy az FKGP elnöksége a nyáron mikor értékeli miniszterei tevékenységét, a Népszava információi szerint eldőlt: nem lesznek további személycserék a kisgazda irányítású minisztériumok élén. Azt egyébként a párt elnökségének tagjai sem tudják, hogy sort kerítenek-e egyáltalán az értékelő ülésre.
Vágólapra másolva!

Torgyán József pártelnökön kívül talán senki nem tudja, hogy az FKGP elnöksége mikor értékeli a párt által delegált miniszterek tevékenységét. De ennek az ülésnek jóval kisebb a jelentősége, amióta kiderült, hogy Pepó Pál környezetvédelmi miniszter hirtelen menesztése után további személycserék nem várhatók a kisgazda bársonyszékekben. A kisgazda pártelnök korábban többször hangsúlyozta, hogy az új köztársasági elnök megválasztását követően, még a nyáron értékeli az elnökség a miniszterek munkáját. Mádl Ferencet június elején megválasztotta a parlament, de a szóban forgó értékelés azóta sem történt meg.

A kisgazdapárt elnökségi tagjai sem tudják, hogy az értékelésre egyáltalán sor kerül-e a nyáron, és ha igen, milyen szempontok alapján vizsgálódnak majd. Torgyán az ezzel kapcsolatos kérdéseket azzal intéz-te el egy hete, hogy a kisgazdapárt "szárnyal", ezért egyelőre nincs szükség értékelésre. Bánk Attila frakcióvezető nemrégiben egy televíziós nyilatkozatában azt mondta, hogy a nyár végéig biztosan megtartja ezt az ülést a párt elnöksége.

A kisgazdapárt elnökségének tagjai úgy látják azonban, hogy Pepó menesztése után nem várhatók további személycserék a tárcák élén. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Torgyán maradéktalanul elégedett lenne szakminiszterei munkájával. Többször napvilágot látott már az a hír, hogy Szabó János honvédelmi minisztert komoly kritikák érték a haderőreform lassúsága miatt. Emellett Torgyán azzal sem volt elégedett, ahogy Szabó a tárcát "képviselte" a nyilvánosság előtt. Információink szerint az FKGP elnöksége legutóbbi ülésén azt ajánlották Szabónak, hogy próbáljon kihátrálni a listaügyből, mert az már eddig is jelentős presztízsveszteséget okozott neki. (Ismert, hogy Szabó bírósághoz fordult, miután lapunkban azt írtuk, hogy összeírták a tisztek múltját, ezt a minisztérium tagadta, de a bíróság elsőfokú ítéletében megállapította, hogy volt adatgyűjtés a katonatisztek politikai múltjáról.)

A Népszava úgy tudja, Torgyán Boros Imre PHARE-pénzeket koordináló miniszterrel sem elégedett maradéktalanul, mert a tevékenysége gyakorlatilag láthatatlan a közvélemény előtt.

(Népszava)