Példátlan intézkedés a Budai Honvédkórházban<br/>

Vágólapra másolva!
Csak korlátozott számban láthat el civil betegeket a Budai Honvédkórház gerinc-, illetve idegsebészeti osztálya, ahol az elmúlt időben a tervezettnél több pénzt költöttek gyógyszerre. Az átmeneti döntés példa nélküli, noha a gyógyszerköltségek csökkentése mindenütt napirenden van, mert a kórházi adósságok döntő részét a gyógyszerszámlák teszik ki. Az idén már 20 százalékkal drágultak a kórházi orvosságok.
Vágólapra másolva!

Civil betegeket csak korlátozott számban látnak el átmeneti ideig a Budai Honvédkórház gerinc-, illetve idegsebészeti osztályán - értesült a Magyar Hírlap. Az információt az intézmény orvos-igazgatója is megerősítette, aki elmondta: a döntés indoka, hogy az érintett osztályok jelentősen túllépték a számukra meghatározott gyógyszerkeretet, a kórházvezetés pedig nem akar az elmúlt évekhez hasonlóan adósságba keveredni.

Mezőfi Miklóstól, a kórház igazgatójától a Magyar Hírlap megtudta: a honvédelmi tárcának köszönhetően a kórház és ezen belül az egyes osztályok gazdálkodási feltételei is kedvezőbbek idén a tavalyinál. Gyógyszerre például egész évben az egészségbiztosítótól kapott 158 millió forint helyett 283 milliót fordíthatnak. Az ideg- és a gerincsebészet azonban az elmúlt hónapokban a megemelt gyógyszerkeretet is túllépte, a tételes ellenőrzés tapasztalatai alapján azért, mert sok esetben nem volt kellően takarékos a betegek gyógyszerelése - mondta az orvos-igazgató.

Július 1-jétől addig korlátozzák a gerinc- és idegsebészetre felvehető civil betegek számát, amíg nem áll helyre a költségvetési egyensúly - közölte Mezőfi Miklós.

Szakmai körökből a Magyar Hírlap úgy tudja, hogy mindkét érintett osztályon jelentős számban látnak el súlyos eseteket. A gerincdaganatos és -gyulladásos betegek nagy részét például a Budai Honvédkórház gerincsebészetén operálják. – speciális esetek kezelése pedig rendkívül költséges.

Az egészségbiztosító számításai szerint év eleje óta mintegy 20 százalékkal drágultak a kórházakban alkalmazott orvosságok. Az intézmények döntő hányada pedig a tb-támogatáson kívül nem rendelkezik többletbevétellel. Nem véletlen, hogy a gyógyszerköltségek mederben tartására minden intézményben különös gondot fordítanak.

A Magyar Gyógyszerész Társaság kórházi szervezetének vezetője elmondta: gyakorlatilag minden intézményben működik gyógyszerterápiás bizottság, amely eldönti, hogy a kórház profiljának megfelelően mely orvosságokra van feltétlenül szükség.

A legtöbb helyen versenyeztetik a beszállítókat, hogy a lehető legolcsóbban jussanak hozzá a szükséges gyógyszerekhez. Nem általános gyakorlat, de egyre inkább figyelnek arra is - mondta Trestyászky Zoltán -, hogy ne csupán az ár, de az is szempont legyen a beszerzésnél, hogy a betegek minél gyorsabban meggyógyuljanak.

Az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke, Ari Lajos szerint erre azért is szükség van, mert ugyan a gyógyszerköltség csak kiadásaik 12-13 százalékot teszi ki, viszont ez az egyetlen olyan tétel, amin még spórolni lehet.

A takarékoskodás ugyanakkor nem mehet a betegellátás rovására, és hogy ez ma még így is van, jól mutatja, hogy a kórházak adósságainak jelentős részét a kifizetetlen gyógyszerszámlák teszik ki. Ari Lajos szerint mára szinte általános gyakorlattá vált, hogy az intézmények nem tudnak 30 napnál rövidebb fizetési határidőt vállalni, a többség a szállítástól számítva eleve 60, illetve 90 nap múlva egyenlíti ki a számlát. Már amennyiben kiegyenlíti. A legnagyobb hazai gyógyszerforgalmazónak, a Hungaropharmának ugyanis például a kórházak fele tartozik, a cég kintlévősége eléri a félmilliárd forintot - mondta a Magyar Hírlap érdeklődésére Szabó Ferenc vezérigazgató.

A Hungaropharma tapasztalatai szerint az elmúlt 2-3 hónapban jelentősen, 150-200 millió forinttal megnőtt kiegyenlítetlen számláik értéke, és megszaporodott az adós intézmények száma is. A cég ennek ellenére piaci okokból még egyetlen kórházzal sem bontott szerződést, az viszont már előfordult, hogy amíg adósságaikat nem rendezték, egy-egy intézménybe csak életmentő gyógyszereket szállítottak.

(Magyar Hirlap)