Több ezer felsőoktatási férőhely maradt szabadon<br/>

Vágólapra másolva!
A ponthatárok megállapítása után több ezer férőhely maradt még a felsőoktatási intézményekben. A pótfelvételikre augusztus 7-éig lehet jelentkezni. Azoknak, akik szeptemberben kezdik meg felsőfokú tanulmányaikat, már figyelniük kell, nehogy túlfussanak az előírt tanulmányi időn. Egyévnyi türelem után ugyanis költségtérítést fizettethetnek velük az egyetemek, főiskolák, ami egyes szakokon szemeszterenként akár 900 ezer forint is lehet.
Vágólapra másolva!

Továbbra is tart a természettudományi karok mélyrepülése, s már-már veszélybe kerülhet a tanárutánpótlás - vélekedett Bakonyi László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatási osztályvezetője. Ha nem változik a helyzet, húsz év múlva például nem lesz, aki a gyerekeket megismertesse a fizikával. Elmondása szerint a pontszámok nem tükrözik a hallgatói kvalitásokat, ezzel együtt az oktatók érzékelik a minőségromlást.

Az idei ponthatárok egyik érdekessége, hogy míg az államigazgatási főiskolai kar államilag finanszírozott képzésén 104 pont volt a határ, a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem közgazdász szakán – a tavalyinál tíz ponttal kevesebb - azaz száz pont is elegendőnek bizonyult a felvételhez.

Temesi József, a BKÁE rektorhelyettese szerint ez azzal függ össze, hogy a közgazdászjelöltek központi felvételit írtak, ami idén matematikából, történelemből és közgazdaságtanból is igen nehéznek bizonyult. Az egyetemen továbbra is négyszeres a túljelentkezés - tette hozzá.

Az oktatási tárca tervei szerint két év múlva már nem lesznek ilyen különbségek: a tervek szerint a 460 szakot 14 szakcsoportba osztják, a felvételizők pedig ez alapján mindenhol egységes, központi felvételit írnak.

Országosan rendkívül alacsony az informatikus képzések ponthatára, ami annak köszönhető, hogy az OM megemelte az informatikus keretszámokat. Kiss Ádám helyettes államtitkár tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: az eredeti, 3300-as keretszámnál 855 hallgatóval többet vehetnek fel az egyetemek, illetve főiskolák. Ezt a pluszkeretet az intézmények részben már most betöltötték, illetve részben Pokorni Zoltán külön engedélye alapján a nyári felvételi során hirdetik meg.

A 120 pontos rendszerben számított ponthatárok közül a legmagasabb idén is -128 ponttal - a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem műszaki menedzser szakán alakult ki. A leendő gólyákra új szabályok is vonatkoznak egy, a napokban megjelent kormányrendelet miatt. A felsőoktatási finanszírozásról szóló jogszabály szerint ugyanis az intézmények ezután nem a hozzájuk járó diákok, hanem az első évben felvettek alapján kapják a hallgatói normatívát, mégpedig csak a szakon meghatározott képzési idő alatt.

A felvettek után az adott szakképesítési követelményében meghatározott ideig jár a normatíva függetlenül attól, hogy a diák épp halaszt vagy megbukik. A kiszámításánál átlagosan négyszázalékos lemorzsolódási arányt vesznek alapul. Mindebből az következik, hogy a diákoknak oda kell figyelniük, hogy hány évig húzzák el tanulmányaikat. A halasztás, évkihagyás továbbra sem számít bele a képzési időbe, ám az évismétlés, illetve a kreditek túl lassú ütemezése már problémát okozhat. Akik félbehagyják tanulmányaikat, és felvételi eljárással bekerülnek egy másik szakra, újból jár utánuk a hallgatói normatíva a normál képzési idő alatt.

Idén az államilag finanszírozott, nappali tagozatos alapképzésre 41 371-en nyertek felvételt, azaz nem telt be a 43 500 fős keretszám. Esti és levelező tagozatra a felvehető kilencezerrel szemben hétezer hallgató nyert felvételt, több mint ezren akkreditált iskolarendszerű képzésben folytathatják tanulmányaikat. Erre a képzési formára 2500 diákot lehetett volna felvenni.

Kiss Ádám, az oktatási tárca felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára elmondta: eleve számoltak azzal, hogy bizonyos szakokon pótfelvételit kell hirdetni, 500 helyet pedig a határon túli magyaroknak tartanak fenn. A költségtérítéses képzés nappali tagozatára 3500, estire és levelezőre 9000, a távoktatásra pedig 11 000 jelentkező nyert felvételt. A nyári felvételikre a határidő rövidsége miatt minden jelentkező augusztus 7-éig csak egy helyre nyújthat be kérelmet, közvetlenül a felsőoktatási intézményhez. Jelentkezési lapot az adhat be, akit egyetlen helyre sem vettek fel, illetve aki a rendes eljárás során nem kérte felvételét.

(Magyar Hirlap)