[origo] itthon

100
90

Rövidesen eredményt hirdetnek a New York Palota ügyében

Népszava|2000. 07. 26., 8:17|
A Népszava értesülései szerint egy héten belül kihirdetik a budapesti New York Palota értékesítésére kiírt pályázat eredményét. Az ingatlan tíz éve üresen áll, fenntartására milliókat költ az állam, mert az ÁPV Rt. a mai napig nem tudta eladni az épületet.

Ismeretes, hogy a korábbi pályázat győztese, a tekintélyes müncheni jótékonysági alapítvány, a Messerschmitt Stiftung nem kapta meg a New Yorkot, mert az ÁPV Rt. azt állította: eltértek a szerződésben vállalt feltételektől. A Messerschmitt ugyanakkor azt állította, az ÁPV szegte meg a jogszabályokat.

Az új pályázaton a Messerschmitt a tavalyi - elsőként a Népszavában közölt - botrány miatt nem indult, annak ellenére, hogy az ÁPV Rt. ingyenesen elküldte Münchenbe az egyébként több százezer forintos pályázati csomagot.

Az új pályázókról szerettük volna megkérdezni az ÁPV Rt. illetékesét. Megkeresésünkre az rt. kommunikációs igazgatósága így válaszolt: "a pályázatra beérkezett ajánlatok számáról, valamint a pályázók személyéről a pályázat lezárásáig nem kívánunk információt adni". Egy állami cég által lebonyolított, több milliárd forintos üzlet részletei tehát egyelőre titkosak.

Igaz, arra a kérdésünkre, mikor kezdődhet meg a New York felújítása, kimerítő választ kaptunk. Eszerint "a palota felújítását a szerződés megkötése után, a szükséges építési engedély megszerzését követően lehet majd megkezdeni".

(Népszava)

(Népszava)

Címlapsztori»

Forrás: MTI/Beliczay László Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
70
Electrolux EAO 3450 AAX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, katalitikus tisztítás, nagyméretű 74 literes sütőtér, teleszkópos sütősín, digitális időzítés, süllyeszthető kezelőgombok
77.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP Palvin Barbara eszetlenül vagány Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Forrás: Magyarok a világ nyolcezresein Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Forrás: MTI/Marjai János Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10