Kritizálta a kormányfői interjúkat a leköszönő rádióelnök

Három pályázó közzétette az interneten a Magyar Rádió elnöki posztjára beadott pályázatát. Hajdu István leköszönő rádióelnök a szerda reggeli miniszterelnöki interjúk gyakorlatát bírálta tegnapi sajtótájékoztatóján. Hajdu új pályázatában azt javasolja, szűnjön meg annak a felelős szerkesztőnek megbízatása, aki az általa vezetett műsorban nem biztosítja a kormánypárt és az ellenzék megszólalásának megfelelő arányát.

A Magyar Rádió több politikai műsora felelős szerkesztőjének azonnal fel kellene mondani, ha életbe lépne az az intézkedés, amelyet Hajdu István tegnap leköszönt rádióelnök a tisztség újbóli elnyerése érdekében benyújtott pályázatában a műsorok kiegyensúlyozottságának biztosítására javasolt.

A Magyar Rádió internetes oldalán nyilvánosságra hozott pályázatban ugyanis Hajdu azt írja: megfontolandó, hogy a felelős szerkesztők megbízatása szűnjön meg, ha az általuk vezetett műsorban két egymást követő negyedévben nem érvényesül az az alapelv, amely szerint a politikusoknak jutó műsoridőn a kormány, a kormánypártok és az ellenzék egyenlő arányban osztozik.

A búcsúzó elnök által kívánatosnak tartott arányokkal szemben a Krónikákban például a kormányoldal együttes szereplése folyamatosan 70 százalék fölött van, a Reggeli Krónikában pedig nem ritka az a hónap, amikor ez az arány meghaladja a 90 százalékot.

Az interneten szintén megjelent Gálik Mihály egyetemi tanár, valamint László József pályázata. A közeljövőben várható további pályamunkák megjelenése is. Kondor Katalin, a Kossuth adó főszerkesztője, akit a kuratórium elnöksége jelölt az elnöki tisztre, érdeklődésünkre elmondta, kész ő is nyilvánosságra hozni dolgozatát.

Gálik Mihály a Petőfi adót hírekre és információra épülő beszélő rádióvá alakítaná át, amely a körzeti adók országos hálózatára épülne. Elképzelése szerint a Kossuth adó általános rádió maradna, amelyet a középhullámú adás mellett nyugati normás, CCIR sávon is sugároznának. A pályázó szerint a hírműsorok tájékoztatási gyakorlatáról - különös tekintettel a bennük fellelhető kormánytúlsúlyra - rendszeres vitákat kell folytatni az intézményen belül, mivel üzletileg is veszélyes, ha a hallgatók azt kezdik érezni, hogy hírek helyett kormánypropagandát hallanak.

Hajdu István tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: nem tartja jónak a szerda reggeli miniszterelnöki interjúkat, amelyek miatt Kondor Katalint egyes kurátorok bírálták, részben ezzel indokolva, miért nem fogadták el a jelölését. Hajdu szerint a miniszterelnököt akkor kell megkérdezni, amikor valamilyen fontos téma van napirenden. Egy "régebbi időszak nem korszerű felfogásának" nevezte, hogy az interjúkat mindig ugyanaz a 3-4 újságíró készíti.

Hajdu elmondta, Kondorral vitatkozott a miniszterelnöki interjúk szükségességén, de nem sikerült megegyezniük. A Krónika szerkesztésébe azonban nem kívánt közvetlenül beavatkozni. Kondor Katalin viszont azt mondta munkatársunknak: az elnök nem kifogásolta a szerdai interjúkat, amelyek egyébként az elődje idején kezdődtek el. Úgy vélte, a mindenkori miniszterelnöknek lehetőséget kell adni arra, hogy hetente kifejtse véleményét aktuális kérdésekről a közszolgálati rádióban.

(Népszava)