Német segítséggel keresik a budapesti prostituáltak gyilkosát<br/>

Vágólapra másolva!
Rövidesen német bűnügyi profilkészítő szakember segítségével folytatja a vizsgálatot a BRFK 15 fős speciális nyomozócsoportja a közelmúltban a fővárosban meggyilkolt prostituáltak ügyében.
Vágólapra másolva!

A speciális nyomozócsoport hétfőn vette fel a kapcsolatot a német rendőrség bűnügyi osztályával (Kripo), akik segítséget ígértek. Közben a nyomozók folyamatosan elemzik és ellenőrzik az ingyenesen hívható, anonimitást biztosító 06-80-32-32-32-es zöldszámra érkező bejelentéséket is. Keddig 24 érdemi bejelentést ellenőriztek.

A speciális csoport tagjai 72 prostituálttal vették fel a kapcsolatot, és 238 főt hallgattak meg az áldozattá vált prostituáltak vendégköréből, illetve a bűncselekmények helyszínéhez köthetően. A bűncselekményekkel kapcsolatban soron kívül végzett szakértői vizsgálatok elsődleges eredményei várhatóan augusztus 15-én állnak majd a BRFK speciális nyomozó csoportjának rendelkezésére.

(MTI)

Korábban:

(2000. július 29.)