Polgári per indult Radovan Karadzsics ellen az Egyesült Államokban<br/>

Vágólapra másolva!
Polgári peres eljárást indítottak kedden az egyik New York-i szövetségi bíróságon Radovan Karadzics volt boszniai szerb elnök ellen. A felperesek bosnyák nők és gyermekek , akik amerikai ügyvédeik segítségével több millió dolláros kártérítést követelnek Karadzsicstól, akit a hágai Nemzetközi Törvényszék emberiség ellenes bűncselekményekkel vádol.
Vágólapra másolva!

A háborús-bűnös
Karadzsics

Az első felperes, egy nő kedden tett tanúvallomást, részletesen feltárva elrablásának és gyermekei szeme láttára véghezvitt, többszöri megerőszakolásának történetét. A bíróság további tizenegy tanút hallgat majd meg az ügyben.

Karadzsics, aki még mindig szökésben van, nem jelent meg a bíróság előtt, mert kétségbe vonja annak jogosultságát.

"Komolyan remélik, hogy feltárhatják a valóságot, igazságot szolgáltathatnak, vagy megvédhetik egy távoli ország lakosainak az emberi jogait? Komolyan gondolják, hogy ha egy emberi tragédiát üres és értelmetlen ítéletek és eljárások révén dollárokkal váltanak meg, akkor az a béke és igazság ügyét fogja szolgálni?" - tette fel a kérdést Karadzic 1997-ben írt levelében, amelyet szerdán ismertetett olvasóival a The New York Times.

(MTI)

Ajánló: