Elhunyt Sir Alec Guinness brit színész

86 éves korában szombaton elhunyt Sir Alec Guinness brit színész. Munkásságát két Oscar-díj jutalmazta - az egyiket a Híd a Kwai folyón című filmben nyújtott alakításáért kapta -, II.Erzsébet királynő pedig lovagi címet adományozott neki.

Sir Alec Guinness halálhírét hétfő hajnalban közölték Londonban. Az idős művészt mentő szállította falusi otthonából a nyugat-angliai Midhurst kórházába, ahol szombat este csendesen jobblétre szenderült - közölte a család szóvivője.

Korábban távozott pályatársaival, Laurence Olivier-vel, Ralph Richardsonnal és John Gielgulddal az angol színészeknek ahhoz a nagy nemzedékéhez tartozott, akik művészetük erejéből világsztárok lettek hollywoodi sztárkultusz nélkül - habár Sir Alecnek még jutott szerep a legújabb kori amerikai álomgyártás olyan vállalkozásaiban is, mint a Csillagok Háborúja.

Az angol színház- és filmművészet e legendás alakja 1914. április 2-án született. Apja bankár volt, de a szülők hamar elváltak, és Alec Guinness később alig emlékezett apjára. Fiatal korában glaukóma támadta meg, csak több műtéttel lehetett visszaadni látását. Küzdelmes ifjúkora szerény, pontos, fegyelmezett, sallangmentes színészetre tanította.

Munkásságát két Oscar-díj jutalmazta - az egyiket a Híd a Kwai folyón című filmben nyújtott alakításáért kapta -, II.Erzsébet királynő pedig lovagi címet adományozott neki.

Sir Alec Guinness a színpadon és a filmvásznon kívül kerülte a nyilvánosságot, mértéktartón, visszahúzódva élt. ''Az embernek csak egy egyénisége van, akkor is, ha színész. Nos, én színész vagyok, és ha megpróbálnám a sztárt játszani, nevetségessé válnék'' - szokta volt mondani.

(MTI)