[origo] itthon

100
90

Hazatérhet Oroszországból az utolsó volt magyar hadifogoly

2000. 08. 08., 2:13|
Még e héten hazatérhet Oroszországból az utolsó volt magyar hadifogoly: a 75 éves, a kotyelnyicsi pszichiátriai intézetben kezelt Tamás András számára hétfőn a magyar és az orosz hatóságok is kiállították a szükséges utazási okmányokat.

A kotyelnyicsi intézetben csaknem fél évszázada kezelt Tamás Andrásnak minden szükséges okmányt beszereztek, így a tervek szerint péntek este, a Malév moszkvai járatával érkezik Budapestre, Barth Ákos pszichológus kíséretében.

Az őt megvizsgáló orvosok szerint a beteg korábbi pszichózisa gyakorlatilag elmúlt, viszont magas vérnyomásban szenved és érszűkülete van, tehát megelőző kezelésben kell részesíteni őt.

Tamás Andrásnak nincsenek memóriazavarai, gyakorlatilag olyan, mint aki egyszerűen elfelejtette a nyelvet, de szellemileg ép, érszűkülete megfelelő kezeléssel rendbe hozható. Ezenkívül lábprotézisre is szüksége van, mivel korábban majdnem csípőből amputálták a lábát.

Tamás András nem a jelenlegi Magyarországon, hanem valószínűleg a Trianon utáni Csehszlovákiában, pontosabban a szlovákiai Turócszentmártonban (Martínban) született. Szlovákul egyáltalán nem beszél, így dr. Veér András biztosra veszi, hogy valamikor születése után átkerült magyar területre, s a II. világháborúban a magyar hadseregben szolgált. Azt nem tudni, hogyan került hadifogságba, erre és a későbbi eseményekre nem nagyon emlékszik.

(MTI)

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
70
Electrolux EOB 2200 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, könnyen tisztítható, nagyméretű 70 literes sütőtér, légkeverés, grillezés, percszámláló
59.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP A tökéletes fenék már nem elég Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Forrás: AFP/Woio TV Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10