Vágólapra másolva!
A kisgazda Székely Zoltán azért lobbizik a Környezetvédelmi Minisztériumnál, hogy sok száz milliós támogatást kapjon csatornázáshoz egy olyan vállalat, amellyel ő közös céget működtetett. Korábban már koalíciós politikusok is javasolták, hogy Székelyt, összeférhetetlenség miatt váltsák le a parlamenti közbeszerzési bizottság éléről.
Vágólapra másolva!

Tegnap számoltunk be Székely Zoltán kisgazda országgyűlési képviselő július végén Kávássy Sándorhoz, a Környezetvédelmi Minisztérium politikai államtitkárához írt leveléről, amelyben párttársa politikai támogatását kéri egy 3,8 milliárd forintos Duna menti szennyvíz-csatornázási pályázat elbírálásánál. Székely levelében azt írja, hogy Madocsa-Bölcske-Dunaföldvár-Dunakömlöd csatornázási ügyében a volt környezetvédelmi miniszter, Pepó Pál személyes bosszúból, az egybehangzó szakértői támogatások és politikai támogatottság ellenére utasította el a pályázatot egyszemélyi döntés alapján, egyértelmű szakmai tudáshiányról téve tanúbizonyságot.

Székely szerint az ügynek jelentős politikai vetülete is van, mert a pályázat támogatását eredetileg a Tolna megyei önkormányzat Fidesz-MPP-s elnöke kérte az Országgyűlés környezetvédelmi bizottság fideszes elnökétől, Illés Zoltántól és tőle, Székely Zoltántól, amit meg is kapott. Az elutasító döntés szerinte mérhetetlen politikai károkat okozott Tolna megyében a FKGP-nek, a Fidesznek, lejáratta a Környezetvédelmi Minisztériumot és csorbította a kormány tekintélyét is.

Mint ismeretes, Székely Zoltán egy személyben tölti be a környezetvédelmi célelőirányzatokat elbíráló parlamenti albizottság és a közbeszerzési beruházásokat ellenőrző bizottság elnöki tisztét is. Május közepén Font Sándor, a közbeszerzési bizottság MDF-es tagja viszont éppen azért kezdeményezte Székely visszahívását a közbeszerzési bizottság éléről, mert összeférhetetlennek tartotta, hogy a közbeszerzések tisztaságát vizsgáló bizottság vezetője üzleti kapcsolatba hozható a csatornázási beruházások egyik legnagyobb hazai beruházójával, a Betonútépítő Rt.-vel. A házelnökhöz eljuttatott beadvány szerint a kisgazda politikus vállalkozása a Betonútépítő telephelyén működik, sőt Székely és az Rt. közös alapítású céget is létrehozott, a Mavabau Közkereseti Társaságot. A levél szerint valós veszély áll fenn, hogy a Mavabaun keresztül nem nyilvános információk áramolhatnak az egyik pályázóhoz, és valószínűsíthető Székely "személyes gazdasági érintettsége is a beruházások kivitelezésében".

Politikai körökben egyébként többen furcsállják, miért lobbizik Székely éppen a Tolna megyei települések fejlesztéséért, jóllehet nem ő a térség országgyűlési képviselője. Székely a Népszava kérdésére "mendemondának" minősítette a beruházásokban való üzleti érintettségéről szóló híreket, és kijelentette, hogy a politikusnak kötelessége lobbizni az általa fontosnak tartott kérdésekben.

A Népszava azonban úgy tudja, hogy a négy települést érintő többmilliárdos beruházás építési munkálataira éppen a Betonútépítő Rt. kapott megbízást a közbeszerzési pályázaton a Csőszer Rt.-vel együtt.

A négy település vezetői viszont érthetetlennek tartják a környezetvédelmi pályázatuk kapcsán kibontakozott politikai csatározást. Az önkormányzatok most Ligetvári Ferenc környezetvédelmi minisztertől várják, hogy felülbírálja elődje, Pepó Pál döntését. A miniszter döntésétől függ ugyanis, hogy a települések megkapják-e a 3,8 milliárd forint jelentős részét kitevő, 740 millió forintos környezetvédelmi céltámogatást a terület csatornázásához.

(Népszava)

Ajánló: