Jogellenes juttatások az önkormányzatoknál<br/>

Vágólapra másolva!
Budapesten nyolc kerületben a képviselő-testület törvénysértően állapította meg a polgármesteri juttatások összegét. A Belügyminisztérium illetékese szerint a határozott összegű költségtérítések megállapítása jogszabályba ütközik. A polgármestereknek közel ötven százalékát már a harmadik ciklusban választják újra.
Vágólapra másolva!

A nyári szünet miatt még sok helyen nem született döntés, a főváros nyolc kerületében azonban korábban törvénysértően jártak el a városatyák, amikor harmincszázalékos átalányt vagy határozott összegű költségtérítést szavaztak meg a polgármesternek.

Grespik László, a budapesti közigazgatási hivatal vezetője a Magyar Hírlap érdeklődésére elmondta, hogy az augusztus 1-jétől hatályos jogszabály alapvetően megváltoztatta a polgármesterek illetményének, valamint a munkájukkal összefüggő, számlával igazolt költségek térítésének rendszerét. Az önkormányzatok képviselő-testületi döntéseinek törvényességét ellenőrizni hivatott közigazgatási hivatalok a napokban felszólítják az érintetteket, szüntessék meg a törvénysértést - tette hozzá Grespik.

Több településen határozott összegű költségtérítést, valamint jutalmat állapítottak meg, s így törvénysértően jártak el - nyilatkozta Berkényi József, a Belügyminisztérium önkormányzati főosztályvezető-helyettese. Hozzátette: a költségtérítés összege nem haladhatja meg a polgármesteri fizetés harminc vagy a honorárium 50 százalékát.

Derce Tamás, Újpest polgármestere közölte: azt tartaná korrektnek, ha a lap valamennyi polgármester, alpolgármester és képviselő fizetéséről beszámolna, valamint arról is, hogy a köztisztviselői szerepvállalás mellett ki, mióta, milyen gazdasági társaság tagja. Hozzátette: polgármesteri tisztsége mellett ő például más feladatot nem vállal. Ugyanakkor kész a nyilvánosság elé tárni a tavalyi és az idei adóbevallását, ha ezt mások is megteszik - tette hozzá.

Tímár Béla, az XIX. kerület első embere jobbnak és szerencsésebbnek tartja, hogy a jövőben már nem a miniszteri fizetésekhez, hanem a köztisztviselői alapból kiindulva határozzák meg a polgármesterek bérét. "Így a kerületek első emberei legalább azokkal sírnak vagy nevetnek együtt, akikkel együtt dolgoznak" - fogalmazott. A 9,5-11 érték közötti szorzót azonban nem kívánta minősíteni. Tímár egyebek mellett azt fejtegette: mivel a polgármesteri tisztség nem nyugdíjas állás, nem ítélhető el az, aki jövőjét egyéb módon szeretné biztosítani. Mint mondta: az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy Kispest nagyságú kerület polgármesteri feladatainak lelkiismeretes ellátása maradéktalanul leköti az idejét, így neki nincs is egyéb érdekeltsége.

Csécsei Béla (VIII. kerület) úgy látja, hogy a polgármesteri szerepvállalás eddig nem tartozott a jól fizetett munkakörök közé. A törvénymódosítás eredményeként kezd a középkategória felé közelíteni a jövedelem, ami a megbecsülés jele.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: