Vágólapra másolva!
Elutasító határozattól tart a Strasbourgban menekültkérelmének elbírálását váró zámolyi és csóri romák képviselője, aki csütörtökön a kelet-franciaországi városban tartott sajtóértekezletén nem zárta ki, hogy ügyük áldozatul eshet Magyarország EU-csatlakozási kérelmének.
Vágólapra másolva!

Krasznai József, a Fejér Megyei Cigányok Független Szervezetének elnöke, aki a Strasbourgba július végén érkezett roma családok - 19 felnőtt és 24 gyermek - ügyeit képviseli, elmondta: attól tartanak, hogy az Európai Unióba törekvő Magyarországgal fenntartott kapcsolatokat Franciaország esetleg előnyben fogja részesíteni menedékjog-kérelmükkel szemben.

Krasznai fontosnak találta hangsúlyozni, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása valójában az egyik alapfeltétele annak, hogy Magyarország felvételt nyerhessen az Európai Unióba. Szerinte ha Franciaország végül tényleg visszautasítaná, hogy politikai menekült státust biztosítson a zámolyiaknak, azt úgy kellene értékelni, hogy az emberi jogok tiszteletben tartása nem annyira fontos, mint egy újabb csatlakozás az európai országok közösségéhez.

Még ha a francia menekültügyi hivatal (OFPRA) - amelynek megbízottai az előző hetekben személyes beszélgetéseken tájékozódtak a magyar cigányok otthon elszenvedett jogsérelmeiről - elutasítaná is folyamodványukat, a zámolyi romák akkor sem szándékoznak visszatérni - jelentette be Krasznai. Megítélése szerint életük és gyermekeik élete Magyarországon veszélyben van - fűzte hozzá.

A Strasbourgban tartózkodó roma családok négy hete átmeneti szálláson élnek, ellátásukról karitatív szervezetek, valamint Strasbourg városa és a francia állam gondoskodik. Július végi ideérkezésükkor az Emberi Jogok Európai Bíróságán panaszt nyújtottak be Magyarország ellen az általuk elszenvedett jogsérelmek miatt.

(MTI)

Korábban:

(2000. augusztus 24.)