Van összefüggés az etilén-oxid és a rákos megbetegedés között

Van összefüggés az egri kórház koraszülöttosztálya dolgozóinak daganatos megbetegedése és az etilén-oxidos gázsterilizátor használata között - áll az elkészült szakértői jelentésben. 1986-tól napjainkig az egri Markhot Ferenc Kórház koraszülöttosztályának dolgozói közül 14-en betegedtek meg rákban, közülük nyolcan meghaltak.

Elkészült a szakértői vélemény az egri ápolónők kártérítési ügyében, amelynek tárgyalása tavasszal kezdődött a Miskolci Munkaügyi Bíróságon. A 30 beteg, illetve betegségtől rettegő felperes orvosi vizsgálata, valamint az előzmények tanulmányozása után megszületett szakértői vélemény szerint az egri Markhot Ferenc Kórházban halmozottan előfordult daganatos megbetegedések kiváltásában pontosan meg nem határozható mértékben, de nagy valószínűséggel szerepe volt az etilén-oxidnak.

Korábbi cikksorozatunkban megírtuk, hogy az egri kórház egykori koraszülöttosztályának dolgozói közül nyolcan meghaltak daganatos megbetegedésben, hatan ma is betegek, az egészséges kolléganők pedig attól rettegnek, mikor kerül rájuk a sor. Valamennyien a GST-21-es etilén-oxidos gázsterilizátort okolják a tragédiasorozatért. Az 1976-ban, illetve 1977-ben üzembe helyezett gépek éveken keresztül a nővértartózkodóban működtek, holott az előírás szerint más célra is használható helyiségben tilos ilyeneket alkalmazni. Az érintett dolgozók "napi kapcsolatban" voltak a gépekkel.

A korábbi Köjál, majd később az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat ellenőrzései e hiányosság mellett feltárták, hogy a gép csöveinek állapotára nem fordítottak gondot, azokból jelentős mennyiségű gáz áramlott a helyiségbe, amelynek szellőztetése megoldatlan volt.

Az Országos Munka- és Üzemegészségügy Intézet korábbi vizsgálatai hematológiai és kromoszómaeltéréseket mutattak ki az érintett dolgozóknál. Az Egészségügyi Tudományos Tanács ad hoc bizottsága szerint ugyanakkor az ETO-t nem lehet a megbetegedések kizárólagos kóroki tényezőjeként megjelölni, miután ez az anyag elsősorban nem emlőtumort - mint az egri ápolónők többségénél -, hanem vérképzőszervi és nyirokdaganatokat okoz.

A szakértői vélemény utal rá, hogy a Kormányzati Ipari Higiénikusok Amerikai Konferenciája (1988) az etilén-oxidot valószínűleg karcinogén (rákkeltő) anyagnak, majd a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség 1994-ben bizonyítottan karcinogén anyagnak minősítette.

Az etilén-oxid heveny hatásai között a szem, a felső légutak gyulladását, a bőrégést, a fejfájást, a hányingert, a vörösvértestek szétesését tartják számon. Idült hatásai a mutagén (öröklődésért felelős anyag) megváltozása, illetve a kromoszómaeltérés. Egy 1988-as magyar szabvány szerint az ETO valószínűleg rákkeltő. Koncentrációja nem haladhatja meg az egy milligramm/köbmétert. Ahol ez a mérték nem tartható, ott nők és fiatalkorúak nem is dolgozhatnának.

Mint korábban megírtuk, volt, olyan időszak, amikor az ominózus légtérben az etilén-oxid mértéke a megengedettnek több mint kétszázszorosa volt.

A szakértői vélemény leszögezi: az egri Markhot Ferenc Kórház koraszülöttosztályán dolgozók körében előfordult halmozott daganatos megbetegedések valószínűleg összetett kóroki tényezők következtében alakultak ki. Ezek között az etilén-oxid is kell, hogy szerepeljen. A betegségek kiváltásában pontosan meg nem határozható mértékben, de nagy valószínűséggel szerepe van az etilén-oxidnak.

A pszichiátriai, pszichológiai vizsgálat kimutatta: az érintett dolgozók idegeit alaposan megviselték a történtek, többségük szorong, fél, lelki krízisbe került.

P. Józsefné, aki öt évig dolgozott a sterilizátorokkal és most tüdőrákban szenved, úgy véli, a szakértői vélemény nagyban segíti őt és kolléganőit az igazságkeresésben. Érthetetlennek tartják, hogy a kórház mostani vezetése is inkább az intézet jó hírét és a saját presztízsét félti, mintsem elismerje: a szabálytalanul működtetett gépek okozták a bekövetkezett tragédiát.

Dr. Tóth Daru Péter, a kórház főigazgatója elmondta: új szakértőt kérnek, mert a jelenlegi szakértői véleményt nem tartják kielégítőnek, miután az nem támaszkodik tudományos alapokra.

A bírósági tárgyalás szeptember 8-án folytatódik Miskolcon.

(Népszava)