[origo] itthon

100
90

Elkülönített roma tanulók

Magyar Hírlap|2000. 08. 27., 22:57|
A kisebbségi ombudsman ajánlással fordult a bogácsi polgármesterhez a roma gyerekek elkülönítése miatt. A helyi iskolában külön osztályokban tanítják a roma gyerekeket, külön vécét használhatnak, külön (műanyag) poharakból ihatnak az ebédlőben. A többiek "busmannak" nevezik roma társaikat. A kisebbségi ombudsman szerint "a hátrányos megkülönböztetés nem csupán a roma gyerekek önértékelését rontja és akadályozza, hogy egyenlő esélyekkel fejlődjenek, hanem káros az egész társadalomra nézve is, hiszen az együttműködés helyett a kirekesztésre épülő társadalom hosszú távon működésképtelen".

A kisebbségi jogok országgyűlési biztosa felszólította a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bogács polgármesterét, hogy a település iskolájában biztosítsa azokat a feltételeket, amelyek révén megszűnik a roma gyerekek elkülönítése. Az ajánlás megszületését levélváltás előzte meg: az ombudsman először levélben kérte be az önkormányzattól és az általános iskolától az oktatási tantervét (amelynek alapján az iskola mintegy másfél millió forintos külön állami támogatást kap a roma gyerekek felzárkóztatására és identitásukat erősítő népismereti programokra), és kikérte véleményüket is a helyi oktatási helyzettel kapcsolatban. Az iskola igazgatója választlevelében tagadta a szegregáció vádját, és a polgármester is megerősítette az igazgató állításait. Ugyanakkor az RTL Klub rejtett kamerával készített felvételein az igazgatónő személyesen fejtette ki, hogy azért van viaszos vászon asztalterítő a cigány gyerekek asztalainál, "mert meg kell nézni, hogy mennyi szemetet csinálnak". Az ombudsman ajánlásában úgy fogalmaz: "ez a megoldás ellenkezik a pedagógia elveivel és a diszkrimináció-tilalmi jogi szabályozással is". Az ombudsman az ősszel személyesen tájékozódik arról, hogy ajánlásának eleget tettek-e.
A bogácsi polgármester a napokban kezdte meg négyhetes szabadságát. Csetneki Ernőné, a polgármesteri hivatal jegyzője a Roma Sajtóközpontnak úgy nyilatkozott: az ajánlást még nem kapták meg, ezért érdemben nem tud arról nyilatkozni.
1991 óta a költségvetés kisebbségi kiegészítő támogatásban részesíti az azt igénylő iskolákat, az összeg az idén tanulónként 27500 forint. Ez az összeg - amely egyébként csaknem a felét teszi ki annak a kormányzat által megnevezett ötmilliárd forintos támogatásnak, amit a romák esélyegyenlőségének megteremtésére fordítanak - teszi lehetővé roma felzárkóztató és népismereti programok finanszírozását is. Több szakértő élesen bírálta, hogy a normatíva felhasználásának szakmai ellenőrzése nem megoldott, és az több helyen - ráadásul közpénzekkel támogatott - szegregációt és a roma gyerekeknek biztosított elkülönített, és gyakran alacsonyabb színvonalú oktatást eredményez. Az Oktatási Minisztérium megbízásából most folyik az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpontban annak kidolgozása, milyen módon ellenőrizhetnék a költségvetési pénzekből támogatott oktatási programokat.
A felmérések szerint megfelelő szakmai képzettség, szakanyagok hiánya és az önkormányzatok finanszírozási gyakorlata miatt e speciális programok jelentős része nem tölti be a hozzá fűzött reményeket. Egy, a kiegészítő normatív támogatásról szóló nagyobb felmérés 120, a minisztériumhoz 1994 és 1996 között beérkezett óvodai és általános iskolai pályázatot vizsgált, és arra a következtetésre jutott, hogy a felzárkóztató programok többségének minősége nem kielégítő, ugyanakkor "számos önkormányzat egyszerűen lenyeli a kiegészítő hozzájárulást".

Bernáth Gábor (RSK)

(Magyar Hirlap)

(Magyar Hirlap)

Címlapsztori»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb? Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Orbánnak csak kívánnia kellett A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Mit mond erre a Fidesz? A trafikpályázaton az ellenzék nyert, a választási regisztráció a szabadságot szolgálta, Magyarországot a balos aknamunka miatt támadják az EU-ból, a vonatjegyek nem ...
    Forrás: Pályi Zsófia Mi az az Egri csillagok? Kiszínezett jegyzeteket bújva / okostelefont nézegetve / energiaitalt szorongatva / halálsápadtan cigarettázva / teljes magabiztossággal várták reggel az iskolások a ...
70
Electrolux EOB 2200 DOX beépíthető sütő az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, könnyen tisztítható, nagyméretű 70 literes sütőtér, légkeverés, grillezés, percszámláló
59.900 Ft
80
hirdetés

Olvasnivaló

Fotó: Hektor Borzasztó, ha nem sikerül a film Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Forrás: AFP/Woio TV Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10