Nemzetközi drogcsempész-hálózatot füleltek le az amerikai hatóságok<br/>

Vágólapra másolva!
Az amerikai hatóságok szombaton bejelentették, hogy 12 ország kétéves együttműködésének eredményeképpen sikerült felgöngyölíteni egy nemzetközi csempészhálózatot. A hálózat segítségével a kolumbiai kartellek Venezuelán át főleg Európába és kisebb részben Észak-Amerikába szállítottak kokaint.
Vágólapra másolva!

Az Utazás kódnevű akció során 43 személyt tartóztatattak le több országban, köztük a bűnszövetkezet feltételezett vezetőjét: a kolumbiai Iván de la Vegát a venezuelai hatóságok tíz napja fogták el és adták át az amerikaiaknak.
Az akció keretében lefoglaltak továbbá öt hajót, valamint 25 tonna kokaint, amely az európai utcákon egymilliárd dollárt érhetett volna - mondta Raymond Kelly amerikai vámőrparancsnok washingtoni sajtóértekezletén.

A csempészek a kolumbiai kokaint szárazföldön vagy légi úton juttatták el az Orinoco venezuelai deltájában lévő őserdei rakodóközpontjukba. A zsákokat innen motorcsónakokkal vitték a közelben horgonyzó hajókra. Nyolc-tíz, titkos rekeszekkel ellátott teherhajóból álló flottillával rendelkeztek.

Az első letartóztatások tavaly májusban történtek. Egy brit hadihajó legénysége Puerto Rico partjainál átvizsgált egy panamai zászló alatt közlekedő teherhajót, és őrizetbe vette öttagú legénységét, miután négy tonna kokaint talált. Decemberben a holland hatóságok Amszterdamban bukkantak két tonna kokainra egy szintén Panamában bejegyzett hajó fedélzetén, és 14 embert tartóztattak le.

A döntő csapás két hete következett be, amikor nyolc - a hálózat szempontjából fontos - csempészt Görögországban, kettőt Itáliában és egyet Franciaországban vettek őrizetbe a hatóságok.

Az akcióban albán, amerikai, belga, brit, francia, görög, holland, kolumbiai, olasz, panamai, spanyol és venezuelai bűnüldözők működtek közre - jelezte Kelly, aki Bill Clinton amerikai elnök kolumbiai vizitjének küszöbén számolt be a sikeres összefogásról.

(MTI)