Napokon belül újabb határozat születik az olajügyekkel kapcsolatban az ügyészségen<br/>

Vágólapra másolva!
Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn az országgyűlés olajbizottsága előtt ismertette az ügyészség olajügyekkel kapcsolatos vizsgálatát. Polt ugyanerről már beszámolt a parlament múlt heti rendkívüli ülésén is. A legfőbb ügyész kijelentette: napokon belül újabb határozat születik az olajügyekkel kapcsolatban az ügyészségen a "korábbi Békés megyei szálak továbbgöngyölítéséből".
Vágólapra másolva!

Az olajügyi bizottság hétfői ülésén meghallgatta Polt Péter legfőbb ügyészt. Az ülésen még meghallgatják Boross Péter volt miniszterelnököt és Kupa Mihály volt pénzügyminisztert.

Polt kijelentette: az újabban keletkezett ügyekben is elkészült az ütemterv, s előre láthatólag októberre végére járnak ezeknek is. Polt Péter megerősítette korábbi kijelentését, miszerint a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal - a Nógrádi Zsolt olajtanú által az olajügyekkel összefüggésbe hozott politikusok érintettségét kizáró - határozatának jogerőre emelkedése után nyomozást rendel el mindazok ellen, akik tettesként, vagy részesként, netán felbujtóként a hamis vád gyanúja terhel. Polt arra a kérdésre most sem volt hajlandó válaszolni, hogy Nógtádin kívül ki után nyomoz az ügyészség.

Polt Péter kijelentette: ezek a nyomozások nagy erőket vonnak el más területekről.

- Vannak olyan elméletek, hogy akkor lehet megbénítani egy szervezetet, ha hamis információkkal lekötik erejét - mondta a legfőbb ügyész.