Vastagh Pál szerint felesleges minden gyanúsított adatait nyilvántartásba venni<br/>

Vágólapra másolva!
Vastagh Pál szocialista frakcióvezető-helyettes törvénymódosítást kezdeményez annak érdekében, hogy a jövőben ne vegyék bűnügyi nyilvántartásba a magánvádas ügyben büntetőeljárás alá vont személyek adatait.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki politikus szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a bűnügyi nyilvántartásról szóló március 1-jén hatályba lépett jogszabály értelmében differenciálás nélkül minden, szándékos bűncselekmény elkövetése miatt vádolt személy adatait, ujj- és tenyérlenyomatát, fényképét nyilvántartásba kell venni.

Vastagh Pál alkotmányellenesnek és gyakorlatilag is feleslegesnek tartja, hogy a törvény alkalmazási köre a kisebb súlyú bűncselekményekre is kiterjed, ezért nyújtja be módosító javaslatát az Országgyűlésnek.

(MTI)