Valószínűleg csak pénteken sikerül elfojtani a pusztaszőlősi gázkutat<br/>

Vágólapra másolva!
Csütörtökön újabb kísérletet tesznek a MOL Rt. emberei a 14. napja égő pusztaszőlősi földgázkút elfojtására. A szerdai sikertelen kísérletből állításuk szerint tanultak a szakemberek, ugyanakkor az olajtársaság vezetője úgy véli: csak pénteken sikerül elzárniuk a kutat.
Vágólapra másolva!

A művelet lényege, hogy egy vagy két szakember rászereli a különleges vágókészüléket a sérült kútfej alatt a legalsó gázkifúvás előtt a kút béléscsövére. A szerkezet által várhatóan 20 perc alatt levágható kútfejet a védelem a darugémmel (manipulátorral) kiemeli.

A MOL Rt. ügyvezető igazgatója, Bokor Csaba szerint a szerdai sikertelen elzárási kísérlet tapasztalatait a szakemberek jól tudják hasznosítani. A kútfej eltávolításához az aknát kimélyítették, s a tomboló gázkitörésnél lévő gödörben összegyűlt víz kiszivattyúzása után kohósalakkal teszik járhatóvá az akna lejáratát és alját. Ha sikerül a művelet, a levágott kútfej helyére felszerelik az új kitörésgátlót, s akkor már e napon, csütörtökön elzárhatják a gázkitörést.

Bokor Csaba szerint ötven százaléknál kevesebb esélye van annak, hogy a csütörtöki műveletek sikerrel végződnek, de péntekre már eredmény várható. A gázkitörés elfojtását lassíthatja, ha valamilyen meglepetés éri a szakembereket a kútfej levágása után, mert akkor derül ki, milyen állapotban van a béléscső.

(MTI)

Korábban:

(2000.08.30.)