Kinevezték Szeghalom új rendőrkapitányát

Pénteken új rendőrkapitányt kapott az olajügyekben sokszor szereplő Szeghalom. A város új főrendőre Dezső József jelenlegi megbízott kapitányságvezető lett.

Két év alatt a nyolc Békés megyei városi kapitányból hármat cseréltek le, hat helyen új bűnügyi osztályvezetőt neveztek ki, s a megújult viharsarki rendőrség, teljesítménye alapján, az országos rangsorban a tizenkilencedikről a hatodik helyre lépett elő - hangzott el pénteken azon a szeghalmi sajtótájékoztatón, amelyen Kurucz Ferenc ezredes, megyei főkapitány bemutatta a sárréti település új kapitányát.

Dezső József alezredes, Szeghalom új rendőrkapitánya 42 éves, jogi végzettségű, tizenöt éve rendőr, s Hódmezővásárhelyről került a feltételezett korrupciós ügyek miatt hírbe keveredett városba, ahol fél éve megbízott kapitányságvezetőként dolgozik.

A most kinevezett kapitány zűrzavaros időszakban jött Szeghalomra, ez a helyzet viszont jórészt független volt az itteni rendőrségtől. Az a törekvés, hogy "verjük szét a rendőrséget és szervezzük újjá" megbukott - utalt a főkapitány az olajmaffia és a viharsarki rendőrök közti kapcsolat vádjára s az elmúlt időszak botrányaira.

A város jelenleg a megyei rangsor hatodik helyén áll. A megyében tavaly a rendőrségtől kilencven ember ment el - hetven nem a saját akaratából -, helyettük nyolcvan érkezett, s valamennyiüknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük - jelentette be a főkapitány.

Kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy a korábbi szeghalmi kapitány betegsége miatt nyugállományba vonul, jelenleg féléves felmondási idejét tölti. Arra az újságírói érdeklődésre, hogy vajon a korábbi "borzasztóan rossz vélemény"-t mikorra tudják a szeghalmi rendőrségről megváltoztatni, Kurucz Ferenc így válaszolt: ''Nem néhány elküldött vagy kirúgott rendőr határozza meg a közvéleményt; az újságoknak a valóságos közhangulatot kellene visszaadniuk, s nem két-három sértődött ember véleményét.''

Dezső József a rendcsinálás iránt érdeklődőknek elmondta: egy beosztottját fegyelmivel küldte el, három pedig nyugdíjba készül.

Kucsera Lajos őrnagy, a szeghalmi bűnügyi osztály vezetője (aki belekeveredett az olajügyekbe) áthelyezését kérte más helyre, s egyelőre a megyei főkapitányságon kap munkát.

A békési olajügyek kirobbantójaként ismertté vált Karancsi Tibor volt szeghalmi százados ügyéről a megyei főkapitány úgy nyilatkozott: ha a bíróság úgy dönt, hogy vissza kell helyezni a rendőrséghez, vissza is veszik, de csak ha lezárul a jelenleg ellene folyó két eljárás.

(MTI)