Napokon belül megszületik a vádemelési javaslat a Suzuki-ügyben<br/>

Vágólapra másolva!
A rendőrség napokon belül vádemelési javaslatot nyújt be a Suzuki Rt. három sikkasztással gyanúsított vezetője ellen - tudta meg a Népszabadság a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság illetékesétől.
Vágólapra másolva!

A rendőrség az év elején egy névtelen levél alapján kezdett vizsgálódást az esztergomi Suzukinál. A levél írója azt állította, hogy a vállalat vezetői elsikkasztották az rt. dolgozóinak eladott használt gépkocsi kárának egy részét - mintegy húszmillió forintot.

A nyomozók ötven tanút hallgattak ki Esztergomban, mielőtt a városi rendőrkapitányságra gyanúsítottként beidézték volna a cég japán vezetőjét és két magyar helyettesét. A magyar gyanúsítottak előre megírt nyilatkozattal érkeztek, a nyomozók állítják: nem érte őket váratlanul a személyüket érintő hatósági érdeklődés. A megyei rendőr-főkapitányság ennek ellenére javaslatot tett a három menedzser előzetes letartóztatására azzal az indokkal, hogy a szabadlábon való védekezés akadályozná az eljárás sikeres befejezését.

A megyei főügyészség ezzel egyetértett és első fokon a Tatabányai Városi Bíróság el is rendelte mindhárom személy előzetes fogva tartását. A gyanúsítottak és védőik fellebbeztek. Az ügy mégsem a bíróság előtt dőlt el: a Legfőbb Ügyészség ugyanis később a letartóztatási indítvány visszavonására és a gyanúsítottak szabadlábra helyezésére utasította a megyei főügyészséget.

(MTI)

Korábban:

(2000. március 28.)