Nem fellebbez a főváros a Nemzeti építési engedélye ügyében<br/>

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közgyűlés jogi bizottsága úgy döntött, hogy nem indokolt a Nemzeti Színház építésére kiadott építési engedély megfellebbezése. Demszky Gábor főpolgármester saját hatáskörében eljárva sem nyújt be fellebbezést az építési engedély ellen.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Közgyűlés jogi bizottsága jogilag nem tartja indokoltnak, hogy a főváros megfellebbezze a Nemzeti Színház építésére kiadott IX. kerületi építési engedélyt. Erről szerdai rendkívüli ülésén határozott a testület. A főpolgármester által szorgalmazott fellebbezési szándék mellett az MSZP-SZDSZ-koalíció három képviselője voksolt, négy ellenzéki városatya pedig elutasította. Ez utóbbiak szerint ugyanis az államigazgatási eljárásról szóló törvény alapján ez ügyben nem tekinthető ügyfélnek a főváros, és így nem is fellebbezhet. Demszky Gábor főpolgármester közölte: a jogi bizottság véleményét mértékadónak tekinti. Ezért saját hatáskörében eljárva sem nyújt be fellebbezést az építési engedély ellen.

(MTI)