Az oktatási rendszer legkiszolgáltatottabbjai a tanulók - állítja az ombudsman<br/>

Vágólapra másolva!
Az elmúlt öt évben harmincnégyezren panaszkodtak alkotmányos jogaik megsértése miatt az ombudsmannál. Az állampolgári jogok országos biztosa szerint nem érvényesülnek megfelelően a diákjogok, és az idősek ápolói sokszor nemtörődömségből bánnak rosszul a gondjaikra bízott emberekkel.
Vágólapra másolva!

Gönczöl Katalin pénteken Tatabányán kijelentette: több átfogó vizsgálatuk lesújtó megállapításokkal zárult. A diákjogok érvényesülésének áttekintésekor például azt kellett tapasztalniuk, hogy az oktatási rendszer legkiszolgáltatottabbjai a tanulók. A helyzetet csak rontja az ombudsman szerint, hogy az igazgató kiszolgáltatottja az iskolafenntartónak, a tanárok pedig az igazgatónak. Gönczöl Katalin elmondta: egyre több iskolai bántalmazás derül ki, és egyre gyakoribb, hogy diák ver meg diákot.

Az időseket ápoló, gondozó egyes intézetekben pénzhiányra hivatkozva, a valóságban azonban hozzá nem értésből, illetve nemtörődömségből bánnak rosszul a gondjaikra bízott, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekkel."Ezen a helyzeten az ápolók szaktudásának, valamint a civil kontroll növelésével lehetne és kellene változtatni" - mondta az ombudsman.

Előrelépés a gyermekjóléti szolgálatok működésében tapasztalható. Egyre több önkormányzat igyekszik megtenni minél többet annak érdekében, hogy csak szociális okok miatt gyerekeket ne kelljen elvenni a családoktól - mondta Gönczöl Katalin.

(MTI)

Ajánló: