Vágólapra másolva!
Eddig még tisztázatlan körülmények között szolgálati fegyverével fejbe lőtte járőrtársát egy sorkatona hétfőn délelőtt a tököli laktanyában. A honvéd a helyszínen életét vesztette. Az elkövető beismerte tettét.
Vágólapra másolva!

A Magyar Honvédség tököli "Vitéz Háry László" Vegyes Repülő Osztály parancsnoka intézkedést hozott az eset körülményeinek kivizsgálására, valamint értesítette a rendőrséget és a Budapesti Katonai Ügyészséget.

Az ügyész halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének alapos gyanúja miatt elrendelte az elkövető őrizetbe vételét.

A szaktárca hétfőn a megkezdődött vizsgálatra hivatkozva és az életét vesztett katona családjára való tekintettel nem adott tájékoztatást az esetről.

(MTI)