[origo] itthon

100
90

A vád: a szerzői jog megsértése

Népszava|2000. 09. 15., 9:46|
A Pécsi Városi Bíróságon tegnap megkezdődött a pécsi 91-ek ügye néven elhíresült per tárgyalása. A Pécsi Ügyészség 14 személy ellen emelt vádat a szerzői jogok megsértésének 1700 rendbeli vétsége, illetve bűntette miatt. Az egyedülálló per vádlottjai közül többen nemcsak haszonszerzésre, hanem saját célra használták fel a szóban forgó számítógépes programokat.

Mint dr. Kalmár Éva, a Pécsi Városi Bíróság alelnöke elmondta, a bűncselekmény-sorozatot a vádlottak öt éven át, 1993-1998 között követték el. Ez idő alatt másolt szoftvereket tartottak, használtak, cseréltek, valamint haszonszerzés reményében értékesítették. A vádirat szerint ezzel a tevékenységükkel jelentős vagyoni hátrányt okoztak a jogtiszta szoftverek gyártóinak, forgalmazóinak. Az elsőrendű vádlottat a vizsgálat megkezdésekor őrizetbe vették, rövid ideig előzetes letartóztatásban is volt.

Az elsőrendű vádlott ellen 506 rendbeli szerzői jogok üzletszerűen elkövetett megsértésének bűntette, valamint háromrendbeli folytatólagosan elkövetett számítógépes csalás miatt emeltek vádat. A vádirat szerint az internetről rendszeresen letöltött programokat, azokat átírta vagy másokkal átíratta, majd CD-re, floppyra másolta. Az újságokban rendszeresen hirdette ezen CD-k árusítását.

(Népszava)

(Népszava)

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »