Két éven belül a VI-VII. kerületben is kiépítik a térfigyelő rendszert<br/>

Vágólapra másolva!
Várhatóan másfél-két év múlva készül el és kezdi meg működését a VI. és VII. kerületben az a térfigyelő rendszer, amely a két önkormányzat kiemeltebb helyeit ellenőrzi majd.
Vágólapra másolva!

Farkas György, Terézváros polgármestere elmondta, hogy számításaik szerint 180-200 millió forintba kerülne kiépíteni a VI. kerület szinte egészét figyelő kamerarendszert. Szabó Zoltán erzsébetvárosi polgármester nem tudott számadatot a rendszer VII. kerületi felszereléséről, azonban mindkét önkormányzati vezető azt hangsúlyozta, hogy a fenntartás költsége lesz majd a jelentős teher.

A rendszer kiépítésével mindkét kerületben jelentős csökkenés érhető el a betörések, a gépkocsifeltörések, valamint az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények területén. A bűncselekmények visszaszorítása azért is fontos cél, mert a Budapestre látogató külföldi turisták vásárlási és pénzköltési céllal leginkább a Terézvárost és Erzsébetvárost keresik fel.
A VI. kerületben felvetődött az a lehetőség is, hogy esetleg a lakások riasztói is ráköthetőek lennének a rendszerre.

A fenntartás az előzetes számítások szerint évente ötvenmillió forintba kerülne, amelyet állami, illetve az érintett kerületekben élő vállalkozók segítségével tudnának előteremteni az önkormányzatok.

(MTI)