Vadkendertermesztőt vettek őrizetbe Kiskunhalason<br/>

Vágólapra másolva!
Tíz tő, három méter magasságúra megnőtt indiai vadkendert találtak a házkutatást végző rendőrök hétfőn egy kiskunhalasi ház udvarán, a fészerben pedig öt kilogramm, a kábítószer alapanyagú növényből nyert szárítmányt.
Vágólapra másolva!

A ház tulajdonosát, Cs. Attila 35 éves helyi lakost kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt őrizetbe vették. A magyar kertészeti termékekhez viszonyítva elenyészőnek tűnő mennyiség, azaz a tíz tő nem kevesebb, mint 34,5 kilogramm kábítószer-alapanyagot nevelt. Ennek körülbelül fele lesz a szárítmány, amelyből a rendőrség értesülései szerint a feketepiacon egyetlen gramm ezer forintba kerül.

(MTI)