Vágólapra másolva!
Torgyán József ígéretekkel bír arra nézve, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatását két év alatt 180 milliárd forinttal növelik - jelentette be maga az FKGP-elnök a parlamentben, bizottsági meghallgatásán. A támogatási formák közül a piacra jutási támogatás helyett a fejlesztési szubvenciók kerülhetnek előtérbe.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés költségvetési bizottságában több képviselő felvetette a földművelési tárca irányítójának: a szeptember eleji Orbán-Torgyán-egyezség után emlegetett 180 milliárdos többlettámogatás nem szerepel a benyújtott 2001-2002. évi költségvetésben. Torgyán József azzal válaszolt: ígérettel bír az említett összegre, és a következő hetekben a T. Ház elé kerülő, az egyes fejezeteket részletező költségvetési kötetekben az összeg meg fog jelenni.

A vidékfejlesztésre szánt 3,5 milliárd forintból 1,3 milliárdot tartalékoltak a SAPARD-programra. Torgyán, visszautasítva a sajtó állításait, elmondta: június közepén megkapták az előcsatlakozási támogatás feltételeit, s már abban a hónapban, 22-én át is adták a pályázat dokumentumait az EU illetékesének.

A jövőben a piacra jutás támogatását folyamatosan lefaragják, hogy több pénz jusson fejlesztésre - közölte Torgyán. Egymillió hektár termőföldet - zömében árvízi területeket - vonnak ki a termelésből. A jövő évtől - hat éven át - összesen 32 milliárd forint áll rendelkezésre az ország komplex vízrendezésére, a tízéves erdősítési programra pedig 60 milliárdot költ az állam.

Szekeres Imre (MSZP), a bizottság elnöke többek közt kifejtette: a mezőgazdaság 1998-ban az 1990. évi termelés 71,6, 1999-ben 71 százalékát produkálta, az idén pedig - az eddigi tendenciákat kivetítve - 64 százalékát. Úgy vélte, hogy a kormánynak nincs agrárstratégiája, amit az is bizonyít, hogy a Széchenyi-tervben szó sem esik erről az ágazatról. Torgyán József reagált: ha így folytatódik tovább a bizottsági ülés, akkor ő eltávozik. Kitért arra, hogy amikor ő átvette az agrártárcát, akkor volt válságban az ágazat, nem most van. A Széchenyi-tervben azért nem szerepel az agrárágazat, mivel súlya miatt külön program készül róla.

A vitában szóba került, hogy az Agrár Innovációs Kht. milyen formában kíván holland termelőket telepíteni Magyarországra. Torgyán József hollandiai tárgyalásaira hivatkozva mondta el, hogy az ottani kormány felajánlotta egy mintagazdaság finanszírozását azzal a céllal, hogy a környező országok magyar nemzetiségű mezőgazdasági termelői itt sajátíthassák el a modern termeléshez szükséges tudnivalókat.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2000. július 12.)