Vágólapra másolva!
A másodrendű vádlott távolmaradása miatt nem tudták megkezdeni egy soron kívüli olajügy tárgyalását a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) hétfőn. A vádirat szerint 1997-ben több mint egymillió liter olajat "savaztak" a szegedi, illetve bajai illetőségű vádlottak cégének mezőkövesdi telephelyén.
Vágólapra másolva!

A PKKB a másodrendű vádlott hiányában hétfőn nem tudta megkezdeni érdemben az eljárást és az új tárgyalási napot október 16-ára tűzte ki.
A büntetőper vádirata szerint 1997-ben több mint egymillió liter olajat "savaztak" a szegedi, illetve bajai illetőségű vádlottak cégének mezőkövesdi telephelyén. A nyomozás során ismeretlenül maradt személyek ott foszforsavval állították elő a 27 vagonnyi, azaz mintegy 2,5 millió liter extra könnyű fűtőolajból több mint egymillió liter gázolajat.

A jövedéki termék után járó 62 millió forint áfát, 16 millió forint útalap-hozzájárulás és kétmillió forint környezetvédelmi termékdíjat azonban a cégvezetőknek nem állt szándékukban megfizetni. A vádlottak hamis számlákkal leplezték jogellenes ügyleteiket - áll a vádiratban.

A periratokból kiderül az is, hogy egyikük egy szerb állampolgártól, illetve más, a nyomozás során ismeretlenül maradt személyektől havi 100 ezer forintot kapott azért, hogy a cégvezetői tisztet betöltse. Az ügyészség adócsalás bűntettének kísérletével és magánokirat-hamisítással vádolja a két személyt, akik ezért 8 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók.

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács összesen mintegy 140 olajügyben rendelt el soronkívüliséget az eljáró bíróságok számára.

(MTI)

Korábban:

(2000.09.24.)