Azonnal leszerelik a drogozó rendőröket<br/>

Vágólapra másolva!
Egyre több jelzés érkezik arról, hogy főként fiatal rendőrök nagy valószínűséggel gyakorta élnek különböző kábítószerekkel - tudta meg a Magyar Hírlap. Összességében azonban a rendőrségnél a fegyelem javult.
Vágólapra másolva!

A rendőri bűnözés eddig látványosan romló statisztikái az idei első félévben jelentősen javultak. Ám az elkövetkezendő időszakban megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a kábítószer térnyerésére - véli Krőzsel Károly ezredes, az ORFK Ellenőrzési Főosztályának vezetője. Mind több jelzés érkezik ugyanis a különböző szolgálatoktól, amely alapján feltételezhető, hogy főként fiatalabb rendőrök fogyasztanak, illetve kerülnek kapcsolatba a tiltott szerekkel - tette hozzá az ezredes. Ha valakinél a rendszeres orvosi szűrővizsgálatokon utólag kimutatják bármilyen kábítószer fogyasztását, azonnal eltávolítják a testülettől.
Az elmúlt hetek kirívóan súlyos rendőr-bűncselekményei beárnyékolják az ellenőrző egységek munkájának javuló eredményét - közölte a Magyar Hírlappal a főtiszt. Az előzetes letartóztatásban lévő békési ezredes, a több kiló hasissal megbukott két budapesti tiszt, valamint a fegyveres postarablások gyanújával őrizetbe vett volt monori kapitány esete bár egyedi, mégis aggodalommal tölti el a rendőri vezetést.
A javuló mutatókról szólva Krőzsel Károly elmondta: kevesebb volt a szabálysértés és határozottan csökkent a köztörvényes és a katonai (szolgálati jellegű) bűncselekmények száma is.
Az ezredes a Magyar Hírlapnak kifejtette: a belső ellenőrzés két évvel ezelőtti megreformálásának első látható eredménye az idei statisztikák javulása. 1998-99-ben a szigorodó ellenőrzések minden korábbinál több fegyelemsértést tártak fel, ami egyébként előre prognosztizálható volt.
1997-ben 1902 rendőrök által elkövetett jogerősen elbírált jogsértésre derült fény. 1998-ban ez a szám 2775-re emelkedett, míg tavaly 2994 esetet bíráltak el. Az idei első félévben 966 jogsértő cselekményt jegyeztek fel. Ezen belül a tavaly első félévi adatokkal összevetve némiképp növekedett a fegyelemsértések száma.

Gaál Zoltán

(Magyar Hirlap)