Vágólapra másolva!
Ha a kormány elfogadja a Belügyminisztérium pirotechnikai eszközök felhasználásáról szóló, napokban elkészült rendelet-tervezetét, akkor a jövőben már nem kell engedélyt kérni a házi tűzijátékokra, sőt a kisebb hatóanyag-tartalmú petárdákat is szabadon lehet majd hajigálni szilveszterkor.
Vágólapra másolva!

A napokban elkészült a pirotechnikai eszközök gyártását, tárolását, forgalmazását, és ami fontos, felhasználását szabályozó rendelettervezet, ami már az interneten is megtalálható a Belügyminisztérium honlapján. Ennek megfelelően a jövőben megszüntetnék a kisebb robbanóanyag-tartalmú petárdák behozatali és értékesítési tilalmát, sőt az úgynevezett házi tűzijátékokra sem kell majd hatósági engedélyt kérni.

A jelenleg érvényben lévő 1978-as BM rendelet, a csillagszórót kivéve, valamennyi pirotechnikai eszköz kereskedelmét és felhasználását hatósági jóváhagyáshoz köti. Ez azt jelenti, hogy ma még a születésnapi torta tetején szikrázó gyertya is pirotechnikai eszköznek minősül, vagyis használata engedélyköteles - tudta meg a Magyar Hírlap a tervezet alkotójától Ring Bélától, aki belügyi tárca jogi főosztályának munkatársa.

"A tervezet az egyes pirotechnikai készítményekre vonatkozó szabályokat, azok hatóanyag-tartalma alapján határozta meg. Ennek megfelelően a 3 grammnál több robbanóanyag-tartalmú eszköz gyártását, tárolását, forgalmazását és felhasználását továbbra is hatósági engedélyhez köti" - közölte a minisztériumi szakértő. Az 1-es kategóriába sorolt, úgynevezett tréfás petárdákat lehet majd a jövőben szabadon hajigálni, ezek ugyanis nem okoznak sérüléseket kis hatóanyag-tartalmuk miatt. Vagyis az összes többi robbanó rúd használata továbbra is tilos lesz.

A tervezett liberalizáció fontos eleme, hogy a házi tűzijátékot is szabadon lehet majd tartani. Sőt, az ilyen látványosságokhoz felhasználható 50 grammnyi hatóanyagnál kevesebbet tartalmazó pirotechnikai eszközöket is, december 27-e és január 1-je között engedély nélkül lehet értékesíteni és felhasználni. A rendelettervezet várhatóan október végén kerül a kormány elé, és 2000. január 1-jén lép életbe.

Hoppon maradhatnak a csempészek

Az elmúlt években több tíz millió forint értékű petárdát és egyéb pirotechnikai eszközt foglalt le a vám- és pénzügyőrség. Nem is olyan régen például egy főváros környéki parkolóban 70 millió forint csempészárut fedezett fel a vámkommandó egy kamionban - mondta Sipos Jenő, a vámőrség szóvivője. Szerinte nehéz megjósolni, hogy az esetleges liberalizálás után csökken-e majd a petárda-csempészet.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: