Dávid-Kövér-találkozó<br/>

Vágólapra másolva!
Szerdán négyszemközti tárgyalást folytatott Kövér László, a Fidesz és Dávid Ibolya, az MDF elnöke a 2002-es választási együttműködésről. Az elnöki találkozót, amely Dávid Ibolya igazságügyi miniszteri dolgozószobájában zajlott le, a tervek szerint szakértői szintű tárgyalások követik majd, amelyeken az együttműködés részleteit kidolgozzák.
Vágólapra másolva!

Egyes információk szerint a Fidesz húsz helyet kívánt felajánlani az MDF-nek országos és megyei listákon, amelyek közül tíz lenne biztos befutó. Az MDF viszont a választási együttműködésnek csak olyan formáját fogadná el, amely mellett a párt megőrizhetné önállóságát, és a választások után önálló frakciót alakíthatna a parlamentben.

A Népszava értesülései szerint az MDF ragaszkodik ahhoz is, hogy a választási együttműködés a Magyar Demokrata Néppárttal és a Vállalkozók Pártjával közösen létrehozott Békejobb 2000 mozgalom bevonásával jöjjön létre. A Fidesz az MDF-fel tárgyal, de ennek révén egyben a Békejobbal is tárgyal - fogalmazott. Azt is hozzátette: nem fogadnák el, ha a Fidesz a választási együttműködést a kétéves költségvetés vagy a Nemzeti Földalap kormánykoncepciójának támogatásához kötné, mivel az MDF ezeket külön ügyként kezeli.

Kövér László korábban úgy nyilatkozott: a Fidesz az MDF-et tekinti elsődleges partnerének, amellyel közösen kialakíthatják a kisgazdapárttal való választási együttműködés kereteit. Azt is közölte, a kisgazdapárttal megkezdett együttműködési tárgyalásokat az MDF-fel való megállapodás után folytatják, ám ezeket szeretnék az év végéig lezárni.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. szeptember 16.)