[origo] itthon
Október 21-én arab csúcsértekezletet tartanak a palesztin helyzetről
2000. 10. 06., 16:43|Viszonylagos nyugalom honolt pénteken Kelet-Jeruzsálemben és a palesztin területeken; délelőtt csak néhány kisebb összetűzés történt. Délután viszont két helyütt is - összesen három ember halálát okozó - súlyosabb összecsapás tört ki. Két palesztin Ciszjordániában, egy pedig a Gázai-övezetben halt meg kora délután. A Gázai-övezetben lévő Necarim zsidó településnél palesztin fiatalok kövekkel dobálták meg az őrködő izraeli katonákat, akik válaszul tüzet nyitottak, és egy tüntetőt megsebesítettek. Jeruzsálem Óvárosának egyik bejáratánál, az Oroszlánok kapujánál palesztinok ugyancsak kövekkel dobálták meg az őröket, akik gumiköpenyes lövedékekkel válaszoltak. Hebronnál is mintegy 20 tüntető megsebesült.
A múlt péntek óta tartó összecsapásoknak eddig 79 halálos áldozata volt: 66 palesztin, 10 izraeli arab és 3 izraeli. A halottak között 17 gyermek. Az Arab Liga csütörtöki ülésén Kairóban október elsejét az Arab Gyermekek Napjává nyilvánította Mohammed al-Dura, a múlt szombaton az izraeli katonák sortüzében meghalt 12 éves arab fiú emlékére.
A napok óta tartó, véres összecsapássá fajuló zavargások Jeruzsálem Óvárosában törtek ki, a Mecsetek terén, a muzulmán vallás harmadik szent helyének számító al-Aksza mecset és a Szikladóm előtt. A péntek déli muzulmán ima előtt, hogy a mohamedánok ne tekintsék kihívásnak az izraeli rendfenntartó erők jelenlétét, a rendőrök teljesen kivonultak az Óvárosból. A rendőrök és a biztonsági alakulatok erői az Óvároson kívül álltak készenlétben, folyamatosan ellenőrizve a térhez vezető kapukat és utakat. A Mecsetek terét így a Palesztin Felszabadítási Szervezet zömét képező el-Fatah emberei ellenőrizték - civilben, átvizsgálva a csomagokat, táskákat, folyamatos rádiótelefon-kapcsolattal. Mentőautók és ápolók álltak készenlétben. A téren mintegy 15 ezer muzulmán gyűlt össze - a pénteki istentisztelet napján megszokottnál jóval kevesebb. Az ima után az al-Aksza mecsetből kiözönlő hívők közül egy maroknyi fiatal megpróbált rohamot intézni az izraeliek ellen, de a palesztin őrség - az elmúlt hét eseményei között példátlan módon - élő láncot alkotva visszaszorította őket. Egy őrállásra köveket dobtak a palesztinok, de az őrség könnygázgránáttal elűzte őket.
Ammánban a rendőrség könnygázzal oszlatta szét a több száz emberből álló tömeget, amely az izraeli nagykövetség előtt tüntetett. A rendőrség mintegy 100 tüntetőt előállított; 30 embert kórházba szállítottak könnygázmérgezés miatt.
Szaúd-Arábia pénteken arra szólította fel az Amerikai Egyesült Államokat és az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy tegyenek megfelelő lépéseket a palesztinok megsegítésére, és elítélte az izraeli
hadseregnek a lakossággal szembeni fellépését.
(MTI)
Címlapsztori»
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
Bajnai csekkekkel győzné le a cselező Fideszt
A fideszes képviselők nem csinálnak titkot abból, hogy kampányfinanszírozási javaslatuk a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 ellen készült. A javaslat néhány ...
Csak a TEK látja a terroristák magyar tűzfészkét
Egy hosszú riport bizonygatta pár hete a köztévében, hogy a terroristák jól tudják, hol van Magyarország, és előszeretettel használják is akcióikhoz, ezért nagy ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Kínkeserves munkával szilárdította meg a hatalmát, és amikor végre elkezdhette volna élvezni, akkor az egészbe belerondított Bajnai Gordon. Ilyen utat járt be az elmúlt ...
Pintérrel is kereste a kapcsolatot Portik
Egykori üzlettársa, a kecskeméti maffiaper miatt elítélt Radnai László szerint Portik Tamás rendelte el a kilencvenes évek leszámolásos merényleteit, nemcsak Prisztás ...
Szürkületkor támadnak a kübekházi bestiák
Hiába fordult személyesen Orbán Viktorhoz egy szúnyoginváziótól sújtott dél-alföldi falu polgármestere, egyelőre csak a határ román oldalán röpködnek a szúnyogirtó ...
A Mazsihisz lázadói megrángatták az oroszlán bajuszát
Az autoriter elnököt elzavarták ugyan a legnagyobb magyar zsidó közösség vasárnapi ülésén, de a Mazsihisz jövője így is tele van kérdésekkel. Erős kritikát kapott, de a ...
Trafikosokra cserélte a gyerekeket a kormány
Jégkrémet is árulhatnak majd a nyáron nyitó dohányboltok, miután a képviselők ezt a jogot is megadták a trafikosoknak. Az egész trafiktörvény a gyerekek védelmében ...
Cigányozni vagy magyarozni veszélyesebb?
Magyarellenesség miatt ítéltek el csütörtökön kilenc sajóbábonyi romát, akik rátámadtak a faluban vonuló gárdistákra. Az elmúlt években több cigányt is letöltendő ...
Stabil oldalfekvés? Hát, nem tudom
Meghalt egy másfél héttel ezelőtti baleset egyik sérültje, valószínűleg azért, mert senki nem mert hozzányúlni, a mentőt várták. Az inkább nem csinálok semmit, abból baj ...
Itt vannak a 2013-as történelemérettségi megoldásai
A zalaegerszegi Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola történelemtanárai - Biróné Molnár Beáta, Gerencsérné Horváth Eszter, Karóczkai Éva, Marton Miklós, Molnár ...
A top tízben ott voltak a nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál, több ezer magyar domaint gyűjtöttek össze, a Parlamentbe is becsempészték tízezer forintos magazinjukat. A Generál Média cégcsoport egy ...
Képtelenség fogást találni a Fidesz atomfegyverén
A rezsicsökkentés olyan fogás, amellyel a Fidesz akár simán választást nyerhet - ettől félnek az ellenzéki pártok. Törik a fejüket, de eddig nem támadt igazán ütős ...
Orbánnak csak kívánnia kellett
A VI. kerületi önkormányzat megfogadja Orbán Viktor tanácsát, és törvényjavaslaton gondolkodik, amellyel újra állami kézbe lehetne venni az egykori balettintézetet. A ...
- Tíz serpa keresi, hol érte baleset Erősséket
- Nem keresik tovább Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászót
- Unokáink is tudni fogják, ki volt Erőss Zsolt
- Mindenbe belekóstolt Őszöd állítólagos tanúja
- Lemondtak Erőss Zsoltról és Kiss Péterről
- Erőss Zsolt felesége már semmiben nem bízik
- Rosszul lett az út mellett, kirabolták
- Elfogták a gyilkos pécsi állatorvost
- Valami elromlott, nehéz lesz kijavítani
- Összeomlott egy híd Washington államban
- Tulajdoni lap cáfolja az őszödi tanút
- Áder János lett a nemzet snecizője
- Vidnyánszky sajnálja a buzizást
- Megégett egy tűzoltó az új védőruhában
- Milliókat kaphat a visszavarrt karú magyar
- Két évet téved Őszöd állítólagos tanúja
- Brüsszel kimondhatja: ennyi elég
-
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Matrac akció
Kiváló Gyógy- és Luxusmatracok Óriási kedvezményekkel! -
Tedd pénzzé a megunt tárgyaid!
Kereskedj, alkudj, járj jól! -
Dixit társasjáték
Micsoda érték egy családi, baráti körben eltöltött este. Tegye ezt az év játékával! -
Lego Chima
A LEGO saját tervezésű akciófigurái -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Banki díjkalkulátor
Így védekezhet a tranzakciós adó ellen!
Legolvasottabb cikkek
Olvasnivaló
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.Hirdetés
-
CEWE Fotókönyv 1500 Ft kedvezménnyel!
Kompakt CEWE Fotókönyv Akció! Csak június 3-ig. -
Goodgame Empire
Építs birodalmat, vezess csatákat, alkoss stratégiát! -
Sztori kocka
Egy fantasztikus mesegyár a zsebedben! -
Bankszámla kalkulátor
Tízezreket spórolhat bankszámla váltással. Döntsön Ön! -
Csak igazi gazdáknak!
Feladatod, hogy felvirágoztass egy elhagyott farmot! -
Párt keresel?
Itt megtalálod az igaz szerelmet! -
Fergeteges party játékok
Activity, Story kocka, Dixit, a legjobb party játékok! -
Forma1 versenyautó vezetés
Száguldj LOTUS versenyautóval! Fütyüljön a menetszél!
Hirdetés
- 30
- 20
- 10
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1305/2013051027.jpg)
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/1305/2013052439.jpg)