Gyenge részvétel jellemzi a balatonfüredi önkormányzati választást <br/>

Vágólapra másolva!
A választásra jogosultak 22 százaléka ment el szavazni vasárnap délelőtt Balatonfüreden, ahol időközi önkormányzati választást tartanak. Az időközi választásra azért került sor, mert július 27-én feloszlatta önmagát a képviselőtestület, ezáltal a képviselők és a polgármester is elvesztették mandátumukat.
Vágólapra másolva!

Az összesen több mint tizenegyezer választásra jogosult polgárnak igen bőséges választékot biztosítottak a pártok és civil szervezetek. A tíz egyéni választási kerületben hatvanhárom egyéni képviselőjelölt indul, a hat listán pedig negyvenkét név szerepel.

A lakosság bizalmáért három polgármesterjelölt versenyez. Baán Barnabás vállalkozót az MSZP, SZDSZ, KDNP, a Balatonfüredért Polgári Egyesület, a Balatonfüredi Vállalkozók Egyesülete jelölte. A Fidesz, FKGP, MDF és az MKDSZ jelöltje Pálfy Sándor, aki az elmúlt két évben is betöltötte a polgármesteri posztot. A Balatonfüredi Vállalkozók Baráti köre Szalay Lászlót indította, ő 1994-98 között volt Balatonfüred polgármestere.

A balatonfüredi választási iroda közölte azt is, hogy a vasárnap délig nem érkezett bejelentés a kampánycsend esetleges megsértéséről.

(MTI)

Korábban:

(2000. augusztus 31.)